
Nemzetközi találkozó a BTA-n
Találkozó a Baptista Teológiai Akadémián a Tyndale Teológiai Szeminárium vezetőivel és az Európai Baptista Szövetség elnökével A Baptista Teológiai Akadémia

Találkozó a Baptista Teológiai Akadémián a Tyndale Teológiai Szeminárium vezetőivel és az Európai Baptista Szövetség elnökével A Baptista Teológiai Akadémia

Az Aliansz Imahétre ebben az esztendőben január 7–14. között kerül sor. A Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz megalakulásától (1936) kezdve

Az őszi szemeszter utolsó akadémiai istentisztelete 2023. december 10-én volt a Nap utcai imaházban. Egyúttal a BTA kórusának adventi koncertje

A Baptista Teológiai Akadémia (BTA) rektori kabinete 2023. december 13-án kihelyezett tanácskozást tartott a Debreceni Református Hittudományi Egyetem dísztermében. Az

A Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem Szociális Vezetőképzés és a Baptista Teológiai Akadémia közös szervezésében tudományos konferenciára került sor a

A Baptista Teológiai Akadémia 2022-ben indult tudományos konferenciasorozatának soron következő alkalma 2023. november 23-án került megrendezésre a főiskola épületében. Prof.

Az Akadémiai hallgatói istentiszteletre 2023. november 12-én került sor a Nap utcai Baptista Gyülekezet templomában. Ezen az istentiszteleten adta át
Szlovák Tibor példamutató helytállással, nyugdíjas lelkipásztorként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Mindig jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TDK versenyben. Hallgató társai előtt példa volt és aktívan támogatta őket.
Kovács Benjámin kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Aktívan szolgált a hallgatói közösségben, a gyakorlóhelyen és a legációs alkalmakon, magatartásában képviselte a főiskola értékrendjét. Példamutató hozzáállással vett részt a BTA Szenátusának ülésein. Hiteles keresztyénként áldássá vált környezetében.
Autógépész üzemmérnök, KTMF Győr 1986
Mérnök közgazdász, PSZF Budapest 1992
MBA Szakos Menedzser, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 2001
–
