TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Keresztyénként a társadalomban

A Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz szervezésében másfél évtizede találkoznak minden hónap első keddjén Budapest és környékének missziómunkára elkötelezett teológusai, lelkipásztorai, gyülekezeti munkásai közös imádságra, bibliai elmélkedésre egymás lelki bátorítására a Budapest-Szilágyi Dezső téri Református Gyülekezet közösségi termében.

Évente egyszer pedig un. Teológiai Műhely keretében vitatnak meg aktuális teológiai kérdéseket egy egész napos tudományos tanácskozás során. Ebben az esztendőben a „Keresztyénként a társadalomban” címmel kerültek elő különböző megvilágításban lelkiségi irányzatok, tanítványság, gyülekezetplántálás, a háború és béke kérdései, valamint a keresztények társadalmi szerepvállalása és még sok más aktuális kérdés.

„Műhelyünkben együtt keressük a választ arra, hogy mint krisztusi emberek, mint Isten népe, hogyan tudjuk értelmezni, megfelelő módon látni a kialakult helyzetet, hogyan tudunk helyesen véleményt formálni mindezekről a Kijelentés fényében.

Nekünk keresztyén hívőknek mi a sajátos feladatunk, felelősségünk, tennivalónk Isten és az emberek előtt, hogy hitelesen és elkötelezetten tudjunk szolgálni továbbra is, az Ő Országa építésében, Igéje szolgálatában és a bajbajutottak megsegítésében?!” – olvashattuk a meghívóban a nap tervezett témáit.

Az első előadás „Jonathan Edwards és a 18. századi amerikai ‘Nagy ébredés’ mai tanulságokkal” címmel hangzott el, Dr. Fabiny Tibor irodalomtörténész, teológus igen felkészült előterjesztésében, amit élénk beszélgetés követett.

A második témakör „Korunk társadalmi kérdései keresztyén szemmel” címmel Dr. Tárkányi Ákos előadásában bontakozott ki, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lektora, szociológus professzora.

Végül „Hogyan lehetünk só és világosság környezetünk számára?” címmel hangzott el bibliai előadás Jézus példázata alapján Márkus Tamás András református lelkész-teológus előadásában.

A 2024. március 12-én sorra került tudományos konferenciát az Evangéliumi Aliansz elnöksége – Szuhánszky Gábor elnök, Szeverényi János alelnök, Horváth István főtitkár – szervezésében a Budakeszi Metodista Egyházközség templomában tartottuk meg élénk részvétel mellett.

Soli Deo Gloria! – Immánuel! Velünk az Isten!

Dr. Mészáros Kálmán,

az Evangéliumi Aliansz alelnöke

Szlovák Tibor

Szlovák Tibor példamutató helytállással, nyugdíjas lelkipásztorként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Mindig jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TDK versenyben. Hallgató társai előtt példa volt és aktívan támogatta őket.

Kovács Benjámin

Kovács Benjámin kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Aktívan szolgált a hallgatói közösségben, a gyakorlóhelyen és a legációs alkalmakon, magatartásában képviselte a főiskola értékrendjét. Példamutató hozzáállással vett részt a BTA Szenátusának ülésein. Hiteles keresztyénként áldássá vált környezetében.

Hári Tibor

Születési év: 1965

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

  • Autógépész üzemmérnök, KTMF Győr 1986

  • Mérnök közgazdász, PSZF Budapest 1992

  • MBA Szakos Menedzser, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 2001

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, Gazdasági főigazgató

Tudományos fokozat:

Az eddigi oktatói tevékenység:

Szakmai,közéleti és közegyházi tisztségek, megbízatások:

  • CIB Bank, 1996-2010, Ügyvezető igazgató 2005-2010
  • Unicredit Bank, Ügyvezető igazgató 2010-2015
  • Baptista Szeretetszolgálat EJSZ, Főigazgató 2015-2025
  • Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány kuratórium tagja 2015-2025
  • Székesfehérvári Gyülekezet elöljárója 1996- , diakónusa 2016-
  • Magyarországi Baptista Egyház (MBE) Felügyelő Bizottság elnök tagja 2025-

Dr. Giorgiov Dorin Adrian

Születési év: 1963

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

Lelkipásztor, teológiai tanár, Southwestern Baptist Theological Seminary, Texas, 2002.

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, egyetemi docens. Munkakör: a BTA nemzetközi kapcsolatainak ápolása és fejlesztése; a BTA határon túli oktatási tevékenységeinek szervezése és irányítása
  • Emanuel Egyetem, Nagyvárad, egyetemi adjunktus
  • ITM Alapítvány, elnök
  • ITM Kiadó, igazgató
  • Nagyváradi Belvárosi Baptista Gyülekezet, lelkipásztor
  • Temelios Alapítvány, elnök

Tudományos fokozat:

PhD, teológia, 2002.

Az eddigi oktatói tevékenység

Oktatott tárgyak:

  • Poimenika; Evangélizáció; Liturgika; Lelkigondozás; Bibliaolvasó gyakorlat; Kutatás módszertana; ÓT bevezető; Kontroverzált textusok; Apologetika; Fejlődéslélektan; Informatika; Katehetika; Missziológia; Pszichológia; Vezetéselmélet
  • Oktatásban töltött idő: 25 év
  • Oktatás idegen nyelven: angol, román
  • Külföldi intézményben: Emanuel Egyetem Nagyvárad

Szakmai/kutatási tevékenység, tudományos publikációk:

  • Giorgiov Adrian. The Effect of Accountability on Pastoral Stress and Burnout: A Study Among Hungarian Baptist Pastors. Cluj-Napoca: Editura Risoprint. 2021.
  • Giorgiov Adrian. “Stress in the Pastoral Ministry: A Study among Hungarian Baptist Pastors” în Corin Mihaila, ed., Perichoresis vol. 21, Supplement nr. 1/Spring. 2023.
  • Giorgiov Adrian. “Biblical Management of Church Conflict through Preaching”, in Preach the Word- Contemporary Challenges for Preaching, 12.11.2021, Universitatea Emanuel din Oradea. Ed. Ilie Soritau. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
  • Giorgiov Adrian. Pastorul coordonator al ucenicizarii din biserica. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
  • Giorgiov Adrian. “Mutual Concern in the Context of East European Baptists’ Relationship with Foreign Mission Agencies after 1989”, în Adrian Giorgiov și Ramona Simut, eds., Missions and Interpretation, Oradea: Emanuel University Press, 2014.

Szakmai jártasság, elismertség:

  • Kutatásaim a lelkipásztori szolgálat kihívásai, különösen a stressz és a kiégés témakörére irányultak (1998-2002 között, majd 2022-2023-ban is visszatértem a témára).
  • Ezzel párhuzamosan a lelkipásztor szerepét vizsgáltam meg a gyülekezet tanítványnevelő szolgálatában. Kutatási eredményeimről a szűkebb szakterülethez kötődő publikációkban foglaltam össze.
  • A két terület kutatásai közvetlenül segíthetik a lelkipásztorokat szolgálatuk hatékonyabbá tételében, a stressz szintjének csökkentésében, s ennek eredményeként a kiégés lehetőségeinek korlátozásában. A lelkipásztor a gyülekezetben történő tanítványnevelés irányítójaként rendkívüli hatást gyakorolhat a gyülekezeti életre. Ide tartozik a tagok lelki szintjének emelése, a problémás helyzetek számának csökkentése, a lelkipásztori szolgálat megelégedési szintjének emelése, a tagok egyértelműen pozitív befolyása a társadalomra.