TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Rólunk mondták

Rólunk mondták

„Számomra az akadémiával eltöltött 6 év a legszebbek közé fog tartozni mindig is.
Az a közösségi szellem és igei hozzáállás, amellyel ez a nagy múltú iskola veszi körül a tanulni vágyókat, életfogytig tartó köteléket jelent szerintem.
Jellem- és szemlélet formáló erejét a remek tanári kar adja, amelynek megalapozott és szakértő tagjai mindig Istentől kapott alázattal és igazi szeretettel tekintettek a tudásra és tapasztalatra vágyó diákokra. Mély hálával gondolok minden volt tanáromra, akiktől megtanulhattam jobb emberré válni, és akik példát mutattak nekem abban, hogyan kell Istenre figyelve élnem és dolgoznom. Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a közösségnek, Isten bőséges áldását kívánom mindannyiuk számára!”

– Mihálkovics Katalin

Szlovák Tibor

Szlovák Tibor példamutató helytállással, nyugdíjas lelkipásztorként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Mindig jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TDK versenyben. Hallgató társai előtt példa volt és aktívan támogatta őket.

Kovács Benjámin

Kovács Benjámin kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Aktívan szolgált a hallgatói közösségben, a gyakorlóhelyen és a legációs alkalmakon, magatartásában képviselte a főiskola értékrendjét. Példamutató hozzáállással vett részt a BTA Szenátusának ülésein. Hiteles keresztyénként áldássá vált környezetében.

Megszakítás