TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Városliget-környéki lelkipásztorok imaközössége

A Városliget környékén munkálkodó keresztény közösségek képviselői 2023. október 17-én tartották soron következő reggeli imaközösségüket a Baptista Teológiai Akadémia dísztermében.

A felekezetközi imareggeli résztvevői – Nagy Károly katolikus, Bagi László református, Aradi György és Dr. Magyarkuti Gyuláné Tóth Katalin evangélikus, Vályi Györgyi metodista, Tikász Ábel református, Sztupkai Kristóf metodista, Németi Zsolt pünkösdista, Szabóné Papp Klára metodista, Dr. Kováts György mahanaim és Dr. Mészáros Kálmán baptista – hálaadással emlékeztek vissza a Városliget környékén szolgáló keresztyén közösségek templomaiban és imaházaiban végzett közös szolgálatukra.

A reggeli áhítat bibliai textusa adta az imaközösség alapüzenetét, amit a vendégül látó intézmény rektora vezetett: „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” Róma 12,1-2

Emellett áttekintettük jelen világunk mindannyiunkat foglalkoztató kérdéseit, így az ukrán-orosz és az izrael-gázai háborús konfliktus tragikus kihatását, az ábrahámita vallások – zsidó-keresztény-muzulmán – egymásközti viszonyát, ebben a ránk, keresztyén közösségekre gyakorló hatását, a megbékélés és békéltetés környezetünkben is lehetséges feladatait. Különös tekintettel arra, hogy Budapest belvárosában mindezek a vallások követői a mindennapokban jelen vannak, akik felé mint Krisztus tanítványainak missziós küldetésünk is van: „Tegyetek tanítvánnyá minden népet!”

Immánuel! Velünk az Isten!

[Szöveg: drmk – Fotó: Szoukup Gergely]

Szlovák Tibor

Szlovák Tibor példamutató helytállással, nyugdíjas lelkipásztorként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Mindig jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TDK versenyben. Hallgató társai előtt példa volt és aktívan támogatta őket.

Kovács Benjámin

Kovács Benjámin kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Aktívan szolgált a hallgatói közösségben, a gyakorlóhelyen és a legációs alkalmakon, magatartásában képviselte a főiskola értékrendjét. Példamutató hozzáállással vett részt a BTA Szenátusának ülésein. Hiteles keresztyénként áldássá vált környezetében.

Hári Tibor

Születési év: 1965

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

  • Autógépész üzemmérnök, KTMF Győr 1986

  • Mérnök közgazdász, PSZF Budapest 1992

  • MBA Szakos Menedzser, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 2001

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, Gazdasági főigazgató

Tudományos fokozat:

Az eddigi oktatói tevékenység:

Szakmai,közéleti és közegyházi tisztségek, megbízatások:

  • CIB Bank, 1996-2010, Ügyvezető igazgató 2005-2010
  • Unicredit Bank, Ügyvezető igazgató 2010-2015
  • Baptista Szeretetszolgálat EJSZ, Főigazgató 2015-2025
  • Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány kuratórium tagja 2015-2025
  • Székesfehérvári Gyülekezet elöljárója 1996- , diakónusa 2016-
  • Magyarországi Baptista Egyház (MBE) Felügyelő Bizottság elnök tagja 2025-