Szlovák Tibor példamutató helytállással, nyugdíjas lelkipásztorként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Mindig jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TDK versenyben. Hallgató társai előtt példa volt és aktívan támogatta őket.
Kovács Benjámin
Kovács Benjámin kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Aktívan szolgált a hallgatói közösségben, a gyakorlóhelyen és a legációs alkalmakon, magatartásában képviselte a főiskola értékrendjét. Példamutató hozzáállással vett részt a BTA Szenátusának ülésein. Hiteles keresztyénként áldássá vált környezetében.
Hári Tibor
Születési év: 1965
Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:
Autógépész üzemmérnök, KTMF Győr 1986
Mérnök közgazdász, PSZF Budapest 1992
MBA Szakos Menedzser, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 2001
BTA munkakör:
Baptista Teológiai Akadémia, Gazdasági főigazgató
Tudományos fokozat:
–
Az eddigi oktatói tevékenység:
–
Szakmai,közéleti és közegyházi tisztségek, megbízatások:
CIB Bank, 1996-2010, Ügyvezető igazgató 2005-2010
Unicredit Bank, Ügyvezető igazgató 2010-2015
Baptista Szeretetszolgálat EJSZ, Főigazgató 2015-2025
Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány kuratórium tagja 2015-2025
Magyarországi Baptista Egyház (MBE) Felügyelő Bizottság elnök tagja 2025-
Dr. Giorgiov Dorin Adrian
Születési év: 1963
Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:
Lelkipásztor, teológiai tanár, Southwestern Baptist Theological Seminary, Texas, 2002.
BTA munkakör:
Baptista Teológiai Akadémia, egyetemi docens. Munkakör: a BTA nemzetközi kapcsolatainak ápolása és fejlesztése; a BTA határon túli oktatási tevékenységeinek szervezése és irányítása
Emanuel Egyetem, Nagyvárad, egyetemi adjunktus
ITM Alapítvány, elnök
ITM Kiadó, igazgató
Nagyváradi Belvárosi Baptista Gyülekezet, lelkipásztor
Szakmai/kutatási tevékenység, tudományos publikációk:
Giorgiov Adrian. The Effect of Accountability on Pastoral Stress and Burnout: A Study Among Hungarian Baptist Pastors. Cluj-Napoca: Editura Risoprint. 2021.
Giorgiov Adrian. “Stress in the Pastoral Ministry: A Study among Hungarian Baptist Pastors” în Corin Mihaila, ed., Perichoresis vol. 21, Supplement nr. 1/Spring. 2023.
Giorgiov Adrian. “Biblical Management of Church Conflict through Preaching”, in Preach the Word- Contemporary Challenges for Preaching, 12.11.2021, Universitatea Emanuel din Oradea. Ed. Ilie Soritau. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
Giorgiov Adrian. Pastorul coordonator al ucenicizarii din biserica. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
Giorgiov Adrian. “Mutual Concern in the Context of East European Baptists’ Relationship with Foreign Mission Agencies after 1989”, în Adrian Giorgiov și Ramona Simut, eds., Missions and Interpretation, Oradea: Emanuel University Press, 2014.
Szakmai jártasság, elismertség:
Kutatásaim a lelkipásztori szolgálat kihívásai, különösen a stressz és a kiégés témakörére irányultak (1998-2002 között, majd 2022-2023-ban is visszatértem a témára).
Ezzel párhuzamosan a lelkipásztor szerepét vizsgáltam meg a gyülekezet tanítványnevelő szolgálatában. Kutatási eredményeimről a szűkebb szakterülethez kötődő publikációkban foglaltam össze.
A két terület kutatásai közvetlenül segíthetik a lelkipásztorokat szolgálatuk hatékonyabbá tételében, a stressz szintjének csökkentésében, s ennek eredményeként a kiégés lehetőségeinek korlátozásában. A lelkipásztor a gyülekezetben történő tanítványnevelés irányítójaként rendkívüli hatást gyakorolhat a gyülekezeti életre. Ide tartozik a tagok lelki szintjének emelése, a problémás helyzetek számának csökkentése, a lelkipásztori szolgálat megelégedési szintjének emelése, a tagok egyértelműen pozitív befolyása a társadalomra.