TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Évadzáró diplomaosztó ünnep Nagyváradon

Évadzáró diplomaosztó ünnep Nagyváradon

A Baptista Teológiai Akadémiának (BTA) közel ötszáz hallgatója van. Ezek között vannak lelkipásztori szolgálatra készülő hallgatók, valamint gyülekezeti missziómunkára, szociális munkakörre felkészülő diákok és kántor, azaz klasszikus ének-zene és gospel szakon tanulók.

A létszámnövekedés és a helyi adottságok miatt az elmúlt esztendőkben a Teológia fővárosi központján kívül vidéki Fakultatív Konzultációs Központokban – Pécs, Szeged, Békéscsaba, Debrecen, Nyíregyháza, Kárpátalján Zápszonyban, valamint Erdélyben Nagyváradon – történt a teológiai továbbképzés úgy, hogy a záróvizsgákat Budapesten kellett letenni, illetve a diplomamunkájukat is ott kellett megvédeni.

Így történt ez a Nagyváradon tanuló 9 magyar lelkészhallgatóval is, akik  2022. október 30-án, ünnepélyes keretek között vehették át diplomájukat a Nagyvárad-Belvárosi Magyar Baptista Gyülekezetben megtartott évadzáró istentiszteleten.

A diplomákat Dr. Mészáros Kálmán, a budapesti BTA rektora és Dr. Giorgov Adrián dékán, a BTA tanára, az Erdélyi Konzultációs Központ koordinátora adta át a végzős diákoknak. Az ünnepi igehirdetés és tanúságtételek témája a „Küldetés” volt 2. Péter 1,12-21 alapján. Az évadzáró ünnepen a BTA kórusa szolgált Kónyáné Puskás Laura karnagy és Dr. Garai Zsolt zeneigazgató orgona-zongora kíséretével.

Az ünnepélyes diplomaátadó istentisztelet rövid összefoglalója itt tekinthető meg:

Szlovák Tibor

Szlovák Tibor példamutató helytállással, nyugdíjas lelkipásztorként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Mindig jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TDK versenyben. Hallgató társai előtt példa volt és aktívan támogatta őket.

Kovács Benjámin

Kovács Benjámin kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Aktívan szolgált a hallgatói közösségben, a gyakorlóhelyen és a legációs alkalmakon, magatartásában képviselte a főiskola értékrendjét. Példamutató hozzáállással vett részt a BTA Szenátusának ülésein. Hiteles keresztyénként áldássá vált környezetében.

Megszakítás