TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

BTA lelkészhallgatók továbbképzése Parádfürdőn

A Baptista Teológiai Akadémia lelkipásztori szolgálatra készülő hallgatói számára szemeszterenként tartunk továbbképzést a Mátra csodálatos szépségű hegyvidékén található Parádfürdőn. Ebben a tanévben 2022. október 23-26. között került sor erre az elvonulásra.

Mai elmélkedésünket Jézus szavai indították:

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Máté 11,25-30)

Ezt követően „A lelkipásztori szolgálat bibliai alapjai” közösségépítő kurzus témája határozta meg a nyitó előadás és az azt követő interaktív párbeszéd bázisát. Az őszinte lelki beszélgetéssel, sok istendicsérő énekkel, imaközösséggel, sportvetélkedéssel és pihenéssel eltöltött három napos csendesség úrvacsorai közösséggel zárult.

A közel négynapos közösségépítő tréning vezetői és az egyes „hegyibeszédek” előadói Drs. Balla Péter, Háló Gyula, Dr. Borzási Pál, Dr. Sebján-Farkas Zsolt és Dr. Mészáros Kálmán, a BTA tanárai voltak. Soli Deo Gloria!

Szlovák Tibor

Szlovák Tibor példamutató helytállással, nyugdíjas lelkipásztorként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Mindig jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TDK versenyben. Hallgató társai előtt példa volt és aktívan támogatta őket.

Kovács Benjámin

Kovács Benjámin kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Aktívan szolgált a hallgatói közösségben, a gyakorlóhelyen és a legációs alkalmakon, magatartásában képviselte a főiskola értékrendjét. Példamutató hozzáállással vett részt a BTA Szenátusának ülésein. Hiteles keresztyénként áldássá vált környezetében.

Hári Tibor

Születési év: 1965

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

  • Autógépész üzemmérnök, KTMF Győr 1986

  • Mérnök közgazdász, PSZF Budapest 1992

  • MBA Szakos Menedzser, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 2001

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, Gazdasági főigazgató

Tudományos fokozat:

Az eddigi oktatói tevékenység:

Szakmai,közéleti és közegyházi tisztségek, megbízatások:

  • CIB Bank, 1996-2010, Ügyvezető igazgató 2005-2010
  • Unicredit Bank, Ügyvezető igazgató 2010-2015
  • Baptista Szeretetszolgálat EJSZ, Főigazgató 2015-2025
  • Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány kuratórium tagja 2015-2025
  • Székesfehérvári Gyülekezet elöljárója 1996- , diakónusa 2016-
  • Magyarországi Baptista Egyház (MBE) Felügyelő Bizottság elnök tagja 2025-