TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Teológusnap Albertirsán és Pilisen

Teológusnap Albertirsán és Pilisen

Május 22-én a Baptista Teológiai Akadémia néhány hallgatójával és tanárával Albertirsán és Pilisen szolgált. Az Istentiszteleten Balla Péter tanár testvér és Molnár Ambrus teológushallgató bizonyságtételeikkel bátorították a gyülekezetet. Imára buzdítással pedig Fülöp Áron teológus hallgató vezette a közösséget.

Az Akadémia történetéről, jelenlegi működéséről és jövőbeni terveiről Dr. Mészáros Kálmán rektor testvér számolt be. Majd igehirdetéssel szolgált a gyülekezet számára.

Ezzel párhuzamosan került sor Pilisen is az Istentisztelet, ahol teológus hallgatók, Dóczé Efraim és Tóth András szolgálhattak imára buzdítással és igehirdetéssel.

Fontos a Teológia számára, hogy jó lelki kapcsolatot ápoljon az ország összes baptista gyülekezetével, amire kitűnő lehetőség volt ez az együtt töltött nap is. Itt is szeretnénk megköszönni az Albertirsai Baptista Gyülekezet tagjainak és lelkipásztorának Újvári Ferenc testvérnek a szeretetteljes fogadtatást!

Molnár Ambrus BTA hallgató

Szlovák Tibor

Szlovák Tibor példamutató helytállással, nyugdíjas lelkipásztorként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Mindig jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TDK versenyben. Hallgató társai előtt példa volt és aktívan támogatta őket.

Kovács Benjámin

Kovács Benjámin kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Aktívan szolgált a hallgatói közösségben, a gyakorlóhelyen és a legációs alkalmakon, magatartásában képviselte a főiskola értékrendjét. Példamutató hozzáállással vett részt a BTA Szenátusának ülésein. Hiteles keresztyénként áldássá vált környezetében.

Megszakítás