Őrségváltás a Baptista Teológiai Akadémia élén

 A Kossuth Rádió riportja Dr. Mészáros Kálmánnal, a BTA új rektorával.

A mikrofonnál Bodó Mária a rádió műsorszerkesztője:

2021. november 1-től új rektor vezeti a Baptista Teológiai Akadémiát. Dr. Mészáros Kálmán immár harminc éve tanára az intézménynek. Két évtizede egyben az Egyháztörténeti tanszék vezetője is. Lelkipásztorként is szolgál, jelenleg a Budapest Kispesti Baptista Gyülekezetben. Korábban pedig három cikluson át – 2000 és 2012 között – a Magyarországi Baptista Egyház országos elnöke volt. Az akadémia élén Dr. Almási Tibort váltotta, aki több mint két évtizeden át vezette az intézményt. Most pedig köszöntöm a stúdióban Dr. Mészáros Kálmánt, a Baptista Teológiai Akadémia frissen kinevezett, új rektorát.

          – Önt több évtizedes kapcsolat köti az intézményhez és az akadémiához. Negyven évvel ezelőtt Ön is itt vette át a diplomáját, harminc éve tanára az Akadémiának. És elmondható az is, hogy a rektori kinevezéssel – talán mondhatjuk azt, hogy – édesapja nyomdokaiba is lépett.

          Valóban nekem ez az intézmény az „alma máterem”. El kell mondanom, hogy tényleg szívem-lelkem benne volt eddig is az oktatásban, tanításban. Istentől én két elhívást kaptam: a lelkipásztorit és a tanítást. S mind a kettő szívem közepe. Tehát mind a kettőhöz nagyon elkötelezetten próbáltam közelíteni, és az elhívásnak megfelelni. A lelkipásztori képzésem igazából már a családban elkezdődött. Édesapám is lelkész volt, sőt tanára is volt ennek az intézmények – akkor őt még dékánnak hívták -, aki nyolc éven át vezette az intézményt. Akkor még álmomban sem gondoltam, hogy szinte minden területen nyomába kell majd szegődnöm.

Meghatározta a későbbi érdeklődési körömet családi otthonunk könyvtára. Édesapám is lelkipásztor és egyháztörténész volt, úgy hogy szabadidőmben mindig ezeket a történelmi írásokat olvasgattam én magam is, természetesen Biblia mellett. Mert a fő tantárgyam minden időben azért a Szentírás volt és mindmáig az is maradt. Természetesen a hit világához kapcsolódó tudományágak mindig nagyon érdekeltek. Azt is el kell mondanom, hogy amikor életpályám különböző szakaszában új kihívások előtt álltam anélkül, hogy erre különösképpen törekedtem volna, mindig úgy kaptam egyes szolgálati területre a meghívást, hogy mások láttak inkább alkalmasnak arra. Magam sokszor méltatlannak és alkalmatlannak tartottam egy-egy újabb megbízatás betöltésére, de Isten mindig meggyőzött és csodálatosan megtartott a nehézségek között. Ő segített át életpróbáló kríziseken és adott győzelmeket. Igyekeztem mindig felnőni a feladataimhoz, bár mindvégig tudtam, hogy egyedül Isten tehet bennünket alkalmassá, amennyiben ő jelöl ki és ő helyez bizonyos pozíciókba. Ennek nyomán tapasztalja meg az ember Isten gondviselő kegyelmét, aki hitet, bátorságot, ismeretet és kellő erőt is ad Szentlelke segítette által. Ha az Ő vezetésének engedünk, döntéseinket Isten áldása kíséri.

– Említette korábban nekem, hogy egykor Önt azért nem vették fel az egyetemnek arra a szakra, amire szeretett volna jelentkezni, merthogy lelkészcsaládból érkezik. Ennek fényében – az életének érdekes fordulata, hogy – Önt most rektorrá nevezték ki.

Igen, így történt. Akkor még Pécsett voltam diák és minden álmom az volt, hogy történelem tanár legyek. Fel is készültem erre rendesen. A felvételin azonban olyan kérdést kaptam, ami a világnézetemre utalt. Miután elmondtam, hogy én Istenben hívő és templomba járó ember vagyok, a felvételi bizottságnak nem volt több kérdése. Azt mondták, hogy erre a pályára, ezzel a világlátással én nem leszek alkalmas. Később azt közölték velem, hogy végül is „létszám fölötti” lettem, ezt ugyanis nem kellett nagyon megindokolni.

Később tudtam csak meg, hogy a történelem-tanítás egy védett terület volt a kommunizmus és a szocializmus istentagadó világában. Csak olyanokat alkalmaztak ezen a pályán, akik ideológiailag egyetértettek az akkori ateista rendszerrel. Ez akkor mélyen elszomorított, később viszont örültem annak, hogy nem kényszerültem olyan pályára, ami a lelkiismeretemmel nem egyezett volna.

Némi egészségügyben eltöltött munkásesztendő eltöltése után jelentkeztem a Teológiára. Miután felvettek, azonnal behívtak kétéves katonai szolgálatra. Az egy kemény világ volt akkoriban.  Érdekes meglepetés volt viszont számomra, hogy ebbe a katonai munkatáborba vezényelték azokat a különböző felekezetek szemináriumaiban tanuló teológus lelkészjelölteket, akik hozzám hasonló módon kellett megszakítaniuk tanulmányaikat hadkötelezettségük letöltése miatt. Később nagy hasznát vettem azoknak a testvéri ökumenikus kapcsolatoknak, aminek az alapjait a katonaság évei alatt ismerhettem fel. Ez a baráti felekezetközi kapcsolatrendszer, amit ott átéltem, végig kísérte aztán egész lelkipásztori pályámat.

Akkoriban tehát nem lehettem történelem tanár, Isten azonban új ajtókat nyitott előttem hittudományi tanulmányaim végzése során, így később mégis csak tanár lehettem, mégpedig a legfőbb tudományág a hitismeret oktatója, és tanítója a lelkipásztori elhívásom mellett. A lelkipásztori és tanári pálya teljesen betöltötte az életemet mindezidáig, és mondhatom, hogy nagyon hálás vagyok Istennek ezért a különösen szép életútért, amit nekem ajándékozott. Így tekintek vissza hálaadással a negyven éves lelkipásztori múltamra, a harminc éves tanári pályámra, az egyházban betöltött különböző felelősségteljes megbízatásokra, amelynek nem csak terhét, hanem sok örömét is átélhettem, hogy mindeközben tovább adhattam azt a legfőbb ismeretet, hitet, lelkiséget, amit én is Istentől ajándékba kaptam.

– Éppen erre szerettem volna rákérdezni, hogyha valaki három évtizede tanít, mi az, ami olyan fontos még ma is az Ön számára? Miért lett az egyik fő hívatása pont ez a terület?

Én azt gondolom, hogy akik ezen a pályán dolgoznak, és Isten hívta el őket, és állította egy fontos őrhelyre, azokat egy belső tűz járja át és hajtja úgy, ahogy azt az apostol is írja: „…amit láttunk, amit hallottunk, amit kezeinkkel megérintettünk, az élet igéjét, írjuk, mondjuk nektek is, hogy a ti örömötök teljes legyen.” (1Jn 1,1-4) Tehát gyakorlatilag ez az örömátadás, és ez a reménységátadás, amivel megbízott engem Isten új életpályám kezdetén, ezt a kincset kívánom a jelenben másnak is továbbadni.

Különös dolog a Teológián megtapasztalnom azt, hogy amikor az első évben megkérdezem diákjaimat, hogy ki az, aki szereti a történelmet, általában azt mondják, hogy ők nem. Nagy győzelemként élem viszont meg, amikor az év végén odajönnek hozzám, és azt mondják, hogy eddig nem szerettem a történelmet, de mióta Önt hallgatom, és a bibliai történelmi összefüggéseket megláthatom, azóta kimondottan érdekel a Biblia világa, és kíváncsian kutatom és utána olvasok, mert ezeket az ismereteket még soha nem hallottam ilyen összefüggésekben. Tehát az a legnagyobb örömem, amikor áttörhetem a közömbösség falát, és felfigyelnek hallgatóim úgy a bibliai történelem csodálatos világára, épp úgy, mint a hozzá kapcsolódó hittudomány ágak titkaira.

Örömmel tapasztalom azt is, hogy az egyháztörténelmi ismereteken túl szélesebb látószögben kezdik figyelni a világ eseményeit, ami gazdagítja világnézetünket, tisztázza világlátásunkat. Ebben a bonyolult jelenkorban, amiben élünk, úgy a politikai, gazdasági és egyéb csődök és csalódások közepette, nincs más szilád alap, kifogyhatatlan fényforrás, mint amit az Istenben való hit és reménység nyújthat az ember számára, amit az Ige táplál és a Szentlélek erősít meg bennünk. Annál nagyobb öröm nincs, mint amikor az Istentől kapott szó, másban lángra lobban, továbbadhatóvá válik és a hallgatókban is visszhangra talál.

– Rektorként milyen tervekkel vette át az intézmény vezetését? Hogyan látja Ön a Baptista Teológiai Akadémia jövőjét? Mik azok a szempontok, amikre nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni a továbbiakban?

Álmomban sem jutott eszembe korábban, hogy én valaha ennek az intézménynek a vezetője leszek. Életem során mindig azt a meghívást, felkérést fogadtam el, ami éppen következett, de őszintén mondom, ez nem szerepelt a terveim között. Most, hogy egyházunk vezetése, minden szinten, ezzel egyetértve teljes egységben erre a szolgálatra felkért, komoly imádságom tárgyává tettem, hogy amennyiben ez Isten akaratával megegyezik, adjon erőt és bölcsességet arra, hogy ezt a küldetést maradéktalanul betöltsem.

Nekem a hittudományok művelése, benne a lelkészképzés a szívem közepe. Amit negyven évvel ezelőtt én is úgy kaptam példás életű tanáraimtól annak idején a Teológián, az egy életre elkísért. Nemcsak a lexikális ismeret elsajátítása a fontos szerintem ezekben az években, hanem az a szellemiség, az a lelkület, az a mester-tanítványi testvéri közösség, amit együtt átélhetünk, ami a mennyei üzenetet megértésében és megélésében tapasztalható. Amit nemcsak száraz ismereteknek a tanítását és továbbadását jelenti, hanem a magánéletünk, a családi életünk, a társadalmi szerepvállalásunk, szellemi karakterünk alakításában, formálásában is megnyilvánul. Szeretném, ha ez biblikus szemlélet jellemezné még inkább lelkészképzésünket, oktatói munkánkat.

Éppen ezért, már a felvételi pillanatában igyekszem meggyőződni a jelölt elhívásáról, hogy akik erre a területre szeretnének jelentkezni, és iskolánkban tanulni, azok valóban Istentől kapták-e az elhívásukat és ez alapján szeretnének felkészülni a küldetésük hűséges betöltésére. Annál nagyobb örömöm nincs, mikor ezt a szándékot látom a felvételre érkezők tekintetében és ezt tapasztalom tanulmányaik során is.

Jelenleg 550 diákja van összesen Teológiánknak. Érdekes megtapasztalnunk, hogy hallgatóink többsége nem baptista hátterű. Ez a tény lehet, hogy némelyeket megrémít, másokat meg örömmel tölt el, mint ahogy engem is, mert ez azt bizonyítja, hogy erős lelki vonzása van Teológiánknak. Évek óta az a tapasztalatunk, hogy más felekezetek tagjai is bátran jelentkeznek hozzánk, mert az itt végzett hallgatók valószínű jó hírét viszik iskolánknak. Mi természetesen – ezt őszintén mondom –, senkit nem akarunk áttéríteni az itt töltött évek során. Határozott célunk viszont az, hogy Istenhez térjenek meg az abszolút Igazságot kereső emberek. Ez bizony nagy különbség az indítékok között! Tehát nem felekezetünkbe igyekszünk halászni embereket, hanem Istenhez szeretnénk közelebb vinni bárkit is, aki őszinte szívvel Őt keresi. Persze nem egyszer történt már olyan csoda, hogy magát ateistának valló hallgató, aki „csak” tanulni kívánt iskolánkban, menetközben megtért és azóta már elkötelezett keresztényként másokat is Isten követésére bátorít.

– Vannak-e olyan tervei, amelyeket Ön rektorként kitűzött maga elé, amelyekre szeretne további hangsúlyt fektetni minezeken túl?

Őszinte légkör kialakítása, a bizalom, a tekintély, Isten Igéje tekintélyének helyreállítása a célom. Korábban is hiszem, hogy minden vezetőnek ez volt az alapvető célja, aki ebbe a pozícióba került. Egy 25 éves korszak zárult le intézményünkben az elmúlt ősszel, és én hiszem, hogy Isten most egy új korszakot nyitott előttünk. Azt gondolom, hogy a legfontosabb dolog ebben az én szemem előtt is, hogy becsületesen megálljak Isten színe előtt, „tiszta kezeket felemelve” – ahogy a Biblia mondja (1Tim 2,8) –, hogy erőm teljességével és őszinteségével és szeretetével helyt tudjak állni ebben megbízatásomban. Mindenek előtt, Istennek szeretnék először is engedelmeskedni mindenben, ezzel együtt jó lelkiismerettel igyekszem megállni megbízóim, így a közösségem tagjai előtt is, akik most engem jelöltek erre a feladatra. Az a vágyam, hogy ne kelljen bennem csalódniuk…

 * * *

Mészáros Kálmánnal, a Baptista Teológiai Akadémia új rektorával készített riport, 2021. december 17-én hangzott el a Kossuth Rádió „Az Úr közel” Baptista vallási félóra c. adásában.

 Itt meghallgatható a riport.

Total Page Visits: 838 - Today Page Visits: 1