Beszámoló a BTA Társadalmi szolgálat képzés tanulmányi útjáról 2026.03.19-21. között
1. Szabó Károly (MA II., társadalmi szolgálatos hallgató):
Serafin József tanár úr vezetésével ismét egy különleges tanulmányúton vehettünk részt. Hálás vagyok, hogy az elmúlt években olyan helyekre juthattam el, ahol közelről láthatjuk, hogyan dolgoznak nap mint nap a terepen szolgáló kollégák. Ez mindig sokat tanít, és segít jobban megérteni mások élethelyzetét is.
Utunk első állomása Szolnokon egy idősek otthona volt. Jó volt látni a szépen gondozott környezetet és azt a figyelmet, amellyel az ott élőket ellátják. Különösen fontos élmény volt számomra, hogy a demens lakókat nem különítik el, hanem egészséges társaikkal együtt élhetnek. Az udvaron kialakított emlékidéző park, és a vitrines szekrényben lévő váltakozó kiállítási tárgyak is segítik ezt a terápiát, mintha kis színes emlékek gyöngysoraként rejtegetnének múltbeli történeteket. Ez figyelemre méltó kezdeményezés, hiszen segíti a memória frissen tartását, és támogatja az idősek lelki és szellemi állapotának megőrzését.
Következő állomásunk Hajdúböszörmény volt, a BTESZ Csupaszív Közösség Házánál. A név magában rejti, hogy itt valóban „csupaszív” emberek dolgoznak, akik fogyatékossággal élők nappali ellátásában vesznek részt. A családias légkör egész nap érezhető volt, ami nagy segítség a megterhelt családoknak is. Itt hallottuk, hogy a BTESZ nyáron mindig szervez egy négynapos közös nyaralást, ahol különböző intézmények fogyatékos gyermekei együtt élvezhetik a napot és a víz örömét. Aki egyszer ott volt, máris ismerősként tér vissza. Ezt meg is tapasztaltuk, amikor Strausz Zsókát meglátták, és őszintén örültek neki.
Az estét Debrecenben egy új kezdeményezésként szervezett szociális sétával zártuk. Szociális szemüvegen keresztül ismerkedtünk a város történetével, anekdotákkal gazdagítva az élményt, amelyet Horog Máté varázsolt elénk, milyen is volt régen itt az élet. Nagyon köszönjük, mert az a két óra gyorsan eltelt, és csodálatos volt így nézni a településre. Rövid idő alatt úgy éreztük, máris kicsit „Cívis” város részesei lehetünk mi is.
A második nap nagy részét Debrecenben töltöttük, első állomásunk a Napsugár Gondozóház volt, ahol a fogyatékosok nappali ellátását figyelhettük meg. Itt is családtagként fogadtak minket, az itt tartózkodók nagyon szép, hasznos tárgyakat készítettek, amelyeket sokan otthonukban díszként tesznek ki, anélkül, hogy tudnák, kik alkották. Sokat jelent számukra, amikor megtapasztalják, hogy ők is hasznosak a társadalomban, és ők is tudnak valamit adni a közösséghez.
Megnézhettük a támogatott lakhatást a városban, és azt, milyen körülmények között élhetnek azok a fiatalok, akik képesek segítséggel, de önálló életre vállalkozni. A velük lévő gondozók segítik őket a mindennapok feladataiban, amelyek nekünk könnyen mennek, és ők ezeket nagyon lassan, de kitartóan tanulják meg. Ilyenkor előfordul bizony, hogy két hétig csak virslit eszik mindenki, de mégis ez a folyamatos, apró lépésben haladó tanulás az, ami előre viszi őket.
Nagyon tetszett, amikor a vezető elmesélte, hogy amikor olyan ételadomány érkezik, amely nem jó, inkább vásárolnak friss pékárut aznapra, és erről naponta gondoskodnak. Ez a kis, de jelentős döntés azt mutatja, milyen fontos számukra az emberek méltósága.
Következő állomásunk a BTESZ központjának meglátogatása volt. Eddig az útjaink során nem láttuk az egész szervezet szívét, ahonnan a többiek munkáját is segítik szakmai háttéranyagokkal, hogy ők a saját szakmai feladataikra tudjanak figyelni. Olyan emberekkel foglalkozunk, akik a legelesettebbek, a leginkább rászorulók közé tartoznak. Ahhoz, hogy ezt a munkát jól végezzük, tanulunk a világi vezetőktől is, és nekünk is érdemes építenünk a saját közösségünket, csak nálunk a vezető maga Isten, az Ő törvényeivel együtt. A központban különösen a titkárság, a pályázatfigyelő és pályázatíró részleg, valamint a jelzőrendszeres segítségnyújtás szervezettsége ragadott meg. Itt alkalmunk volt megkóstolni, mit kapnak azok, akiket segítünk: az ebédünket a központ konyhájáról kaptuk, és mi is azt ettük, amit aznap a velük foglalkozók és résztvevők kaptak.
Délután a Benita központ gyermekotthonát látogattuk meg, ahol a nevelőszülői hálózat kiépítéséről és a gyermekvédelemről beszélgettünk. Ezt a témát viszont kifejezetten keresztyén szempontok mentén tekintettük meg, és a beszélgetés során végig az volt az első szempont az itt dolgozók számára: mi a jó a gyermeknek, és hogyan tudják ezt elérni. Mint jó szociológusok, ha kritizáljuk is egyes működési formákat, mindig megjelennek a javaslatok is, hogy milyen lépésekkel tudnánk a dolgot javítani. Az „inga” ebben az ügyben ne lengjen ki egyik irányba sem. Különösen tetszett, ahogy tudatosan a kezdetektől a felnőtté válásig és az elengedésig a gyermekeknek itt, ebben a városrészben egy központban folyamatosan segítséget nyújtanak. Nem kell a koruk miatt mindig más más városrészbe utazniuk, mert a segítség itt egy helyen megtalálható.
A délután folyamán a gyermekotthon után a felnőttkor problémáival foglalkozó, drogrehabilitációs „Nagyhegyesi Forrás” lelki segítőközpontot is meglátogattuk. Itt sajnálatos, hogy nem találkoztunk annyira a gondozottakkal, és nem tudtunk velük beszélgetni. Az intézmény vezetője azonban elmesélte, hogy ha a terápia alatt teljesen elzárják őket a külvilágtól, akkor a kiengedés után sokan könnyen visszaesnek, és újra visszakerülnek az intézménybe. Ezt a tapasztalatot a Covid időszak alatt szerzett gyakorlattal alapozták meg. A mostani páciensek kijárnak a városba, egymásra figyelnek, és így jóval erősebben állnak ellen a függőségnek.
A harmadik napra kicsit későbbi indulás volt tervezve, és csak egy intézmény meglátogatása szerepelt programunkon: a BTESZ Derecske nappali szolgáltatásokat ellátó részlege. Az intézmény szinte a szegregáció szélén van jelen, ugyanakkor a szakemberek előtte felmérték, mire van szüksége az itt élő lakosságnak, és abban próbálnak segíteni. Lassan, de kitartóan érnek el változásokat a közösségben. A központ önmagában kicsi, de az ellátottak száma viszonylag nagy, ezért a dolgozók munkája különösen becsülendő. Tisztelet az itt dolgozók iránt, hogy ennyien és ennyi feladattal még mindig képesek ellátni a nagyon szerteágazó munkájukat, hiszen minden eset más más.
Az út végére, ahogy már írtam az elején, régi ismerősként üdvözöltük egymást. De, amikor elváltunk és búcsúzkodtunk, már valami több volt közöttünk. A háromnapos tereptúra nagyon összekovácsolt bennünket.
A tereptúra végére egyre világosabban éreztem, hogy a szolgálat nemcsak szakmai feladat, hanem mindennapi válaszadásra hív. A Mózesi törvény számomra akkor válik valódi Isteni törvénnyé, amikor életre kel a segítésben, és hit által vállaljuk a felelősséget a másikért, nem csak a szabályt, hanem magát az életet is szeretetként éljük meg.
2. Pataki Adrienn személyes élménybeszámolója
Ez év márciusának idusán egy különleges kirándulás részese lehettem a Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ és Serafin József tanár úr jóvoltából, a Baptista Teológiai Akadémia hallgatójaként. Ez az esemény egyszerre volt megterhelő és felemelő – úgy gondolom diáktársaim nevében is kijelenthetem – mindannyiunk számára. Három nap alatt hét intézmény életébe nyerhettünk bepillantást: meghallgathattuk az intézményvezetők beszámolóit a kezdetektől napjainkig, ami több esetben sok évtizedes szakmai múltat jelent. A szociális szférában, kiszolgáltatott rászoruló emberek gondozásával ennyi időt eltölteni csak hivatástudatban, ember-szeretetben, és odaadásban lehetséges kiégés nélkül.
Minden nehézség, és embert próbáló helyzet ellenére olyan atmoszférát tapasztalhattunk a meglátogatott intézményekben, ami alázatot és hálát ébresztett a szívemben. A színvonalas szakmai környezetben működő szeretetközösség, mint a Benita Gyermekvédelmi Szolgáltató, ahol minden veszéllyel dacolva, támogató gyülekezeti háttérrel küzdenek meg nap mint nap védenceikért, vagy a Napsugár Gondozóház, ahol a fogyatékkal élő gondozottak keze munkáját dicsérő dísztárgyakat szeretettel és türelemmel készítik az ott lakók. Megrázó volt hallgatni a szenvedélybetegeket segítő Forrás Lelki Segítő Központhoz tartozó rehabilitációs intézmény szakembereinek történeteit gondozottaikról, és mindennapi nehézségeikről, ugyanakkor jó volt látni a szolnoki idősotthonban azt, hogy miközben a gondozott idősek testi-lelki jóléte van a fókuszban, különös gondot fordítanak a gondozó munkatársak hivatástudatának megőrzésére, megerősítésére is.
A Baptista Tevékeny Szeretet misszió professzionális központi intézményében tapasztaltak és szerteágazó működéséről kapott információk pedig meggyőztek arról, hogy a szociális ágazatban is lehetséges szervezetten, emberközpontúan, jó hangulatban és igényes környezetben, eredményesen működni.
Különleges volt ez a túra az előbbi BTESZ Központ látogatásának lehetősége, valamint egy debreceni szociális szempontú városnézés élménye okán is.
Több volt az eltöltött három nap, puszta szakmai tapasztalatszerzésnél. Áthatotta az odafigyelés: amit kaptunk minden vendéglátónktól, és a Szervezőktől; az odaszánás: ahogyan teljes nyitottsággal igyekeztünk fogadni és feldolgozni az élményeket, tapasztalatokat; és a hívő lelkület, amivel egymás felé fordultunk.
Hálásan köszönjük a lehetőséget, és Isten áldását kívánjuk minden szociális területen dolgozó áldozatos és odaadó munkavégzéséhez!
3. Bitter Zsuzsanna élménybeszámolója
A szociális tanulmányi tereplátogatás 2026. március 19–21. között zajlott. Minden napunkat imával és igehirdetéssel tettük teljessé. A számos felkeresett intézmény felépítéséről és a szociális rendszerben való elhelyezkedéséről már előzetesen, a buszon részletes tájékoztatást kaptunk Serafin József tanár úrtól minden soron következő úti célunk előtt.
Az intézményvezetőktől is kifogástalan és teljes körű összefoglalót hallgattunk tevékenységükről, lelkiismeretes és elhivatott munkájukról, amelyben mindig szerepet kapott az Istennel való kapcsolat jelentősége – a dolgozók és a gondozottak viszonylatában egyaránt.
Felemelő volt látni az első napon, Szolnokon, a Kistérségi Társulás ESZI hatalmas közösségi helyiségébe érve, hogy a kedves, szépkorú gondozottak éppen egy igehirdetést hallgattak figyelmesen, megszokott rendszerességgel. Később volt alkalmam beszélgetni egy körülményeivel méltán elégedett idős úrral és egy házaspárral is, a biztonságos és barátságos otthonná kialakított szobájukban. Ők is felsorolták az intézményben elérhető programok és foglalkozások sokaságát. Élmény volt velük beszélgetni és meghallgatni őket. Kérdésemre úgy fogalmaztak, hogy az evangélium hirdetése és annak meghallgatása nagyobb bizonyosságot ad számukra, és nyugalmat teremt a lelkükben.
Az első nap késő délutánján szociótúra-sétán vettünk részt, amely a Debreceni Egyetem főépületétől indult.
A második napon a Napsugár Gondozóházban voltunk, ahol fogyatékkal élő gondozottak nappali ellátását nagy szeretettel és szakértelemmel végzik. Itt a gondozottak egy részét dolgozni is láttuk, ami számukra az önbizalmat és az önmagukba vetett hitet is erősítette. Nagyon szép kaspókat, kosarakat és kopogtatókat készítettek, amelyekből vásárolhattunk is. A papírból készült, nagyrészt színes alkotások véleményem szerint mindannyiunk emlékezetében megmaradnak.
A gondozott „fiatalok” őszinte szeretetüket is kifejezték felénk: beszélgettek és ismerkedtek velünk munka közben. Zsuzsanna, a vezetőnő, tájékoztató beszéde során elmondta, hogy a gondozottak gyakran kérik őt, hogy imádkozzon velük és értük. Természetesen a hit az életük fontos része.
A „támogatott lakhatás” helyszínéül szolgáló, biztonságosan kialakított családi házat is megtekinthettük, valamint megismerhettük a következetes szabályokat és a házirendet is.
A második napon a BTESZ központban is jártunk Debrecenben. Itt is átfogó és érdekes ismertetőt hallgattunk meg a vezetőtől. A központ működtetése nagyon széles körű, hatalmas figyelmet és szakértelmet igényel, kiemelkedő teljesítményt nyújtva.
Szeretném megemlíteni a Csupaszív Közösséget, ahol egyéni kérésemre több időt tölthettem el a fogyatékkal élő fiatalok napközijében. Teljes szeretet, összhang és szelídség jellemzi a közösséget. A vezetőnő megengedte nekem, és úgy érzékeltem, örömmel fogadták a rögtönzött, csoportos, rövid előadásom. A márciusi forradalom évfordulójához kapcsolódóan a magyar huszárok szokásairól és ruházatáról beszélhettem, amit korábban a budapesti gyakorlati és önkéntes helyemen már megtettem. Ezt követően megismerkedhettem a közösség tagjaival és a gondozókkal is. Különösen hasznos ötletnek tartom a „pihenőszoba” kialakítását, ahová igény szerint, megérkezéskor, illetve amikor valaki nyugalomra vágyott, visszavonulhatott pihenni.
Szintén a második napon látogatást tettünk a Benita Központban és Gyermekotthonban, ahol a felépítésen kívül számos, tanulmányainkhoz szorosan kapcsolódó hasznos információhoz jutottunk. Megismerhettük a módszereket, a szociális dilemmákat, nehézségeket és az elért eredményeket is. A hitéleti tevékenység és Isten szeretete ezen a helyen is nagyon hangsúlyos volt.
A harmadik napon BTESZ Szociális Integrált Intézmény Telephelyét látogattuk meg. Itt is a hit és a közösség ereje, valamint a szeretet és a törődés mutatkozott meg. A lelkiismeretes vezetőnő és az elhivatott gondozók, szakemberek eredményesen segítik a közösség tagjait ebben a napközben látogatható intézményben. Kiemelném, hogy a vezetőség nagy figyelmet fordít arra, hogy a nehéz lelkiállapottal küzdő emberek, szenvedélybetegek, gondozottak szakemberektől kapjanak segítséget az adott problémáikra. Beszélgethettem az éppen ott tartózkodó asszonyokkal, akik nagyon örülnek ennek a biztonságos és nyugodt környezetnek. Szeretnek ide járni, és a látogatást teljes mértékben beépítették a napi elfoglaltságaik közé. A három megismert háziasszony közül az egyikük elmondása szerint a közeli baptista gyülekezetet is látogatja.
Összegezve azt tapasztaltam, hogy a közösség, a hit és az ebből fakadó szeretet képes kimozdítani az alázatos, engedelmes embert az elkeseredettség érzéséből.
Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy részt vehettem ezen az élménydús és fejlesztő kiránduláson!
„Vigasztaljátok a csüggedteket, támogassátok az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez.” (1Thessz 5,14)
