TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Jézus ezt mondta: pihenjetek meg kissé!

„Az apostolok visszatértek Jézushoz, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert olyan sokan mentek hozzá, hogy még enni sem volt idejük.” (Márk 6,30-31)

A Budapesti Missziókerület baptista lelkipásztorai a Börzsöny hegység keleti hepehupás dombjai között megbúvó Horpácson tartották 2026. március 9-11 között tavaszi csendesnapjaikat.

Az elvonulás célja lelki épülés, egymás életének, örömeinek és gondjainak megismerése, közösség építés, gyülekezeti lelkipásztori hivatás nehézségeinek és örömeinek megosztása volt.

Megismerhettük a különböző gyülekezetek erősségeit és gyengeségeit, a jelen világunk viharos változásai között tapasztalt józan helyzetfelismerés és bölcs döntések bibliai kritériumait. Új missziós lehetőségek és kihívások áldásai és veszélyei is elemzésre kerültek a találkozó során.

Jó volt imádságban és lelki énekekben Istent dicsérni és a jövőre vonatkozó missziós tervek megvalósításában Szentlelke vezetését kérni.

******************

Miről híres a Nógrád vármegyei Horpács település. Itt található Mikszáth Kálmán híres magyar író emlékháza. Következzen egy rövid ismertető Mikszáth kúria és kertje történetéről:

Mikszáth ősei, így dédapja, ükapja, valamint annak testvére a teológiát Wittenbergben és Jénában hallgatták, s nevelőként nemesi családokhoz jutottak be, majd Gömör, Nógrád és Sáros megyékben teljesítettek szolgálatot. Mikszáth apai felmenői felső-magyarországi lutheránus lelkészek voltak.

Mikszáth a híres magyar író1906-ban költözött ide Horpácsra családjával együtt. A település határában görög stílusban épült nemesi kúriában rendezték be Mikszáth Kálmán emlékszobáját.

A fákkal sűrűn körbe nőtt buja-zöld park közepén álló irodalomtörténeti emlékhely annak az írónak szól, amelynek célja a nagy anekdotázó, a kiváló parasztábrázoló, a felvidéki kisvárosok polgárait és a pusztuló társadalmi osztályt, a dzsentrik és a vármegyei urak tragikomikus világát nagyszerűen bemutató Mikszáth emlékének megőrzése a cél.

Arra a Mikszáthra emlékezünk itt, aki prózában folytatta Arany munkásságát, aki átvette Jókai mesemondó hangját és mindezt ötvözte a mikszáthi derűvel és humorral. Az épületben az író bútoraival és egyéb használati tárgyaival berendezett emlékmúzeum található.

A kúria helyreállított bútorai közül például itt van a gyümölcs- és állatmintákkal díszített ebédlőszekrény, a sokágú facsillár s több olyan képzőművészeti alkotás, köztük Szinyei Merse Pál Virágzó almafák című festménye, melyek egykor Mikszáth otthonának falát díszítették.

A földszintes, eredetileg eklektikus kúria 4 jón oszlopos épület főbejárata előtt egy karos lócán üldögélő Mikszáth-szobrot helyeztek el. A következő idézet tőle származik: „Sok földet bejártam, de mégis csak Nógrád tetszik legjobban: hegyeivel, völgyeivel, egyenesre nőtt fáival; itt úgy látom, a füvek zöldebbek, a virágok illata édesebb, mint bárhol másutt a világon. Még a felhő is mintha rózsaszínbe öltözne, amikor átsuhan fölöttünk… Ez az én igaz hazám”.

Immánuel! Velünk az Isten!

(DRMK)

Sárvári Tamás Attila

Budai Anna

Budai Anna példamutató helytállással háromgyermekes édesanyaként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Amikor csak tehette, jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a HÖK munkájában is. Hallgatótársai előtt példa volt, és lehetőségeihez mérten, aktívan támogatta őket.

Szlovák Tibor

Szlovák Tibor példamutató helytállással, nyugdíjas lelkipásztorként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Mindig jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TDK versenyben. Hallgató társai előtt példa volt és aktívan támogatta őket.

Kovács Benjámin

Kovács Benjámin kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Aktívan szolgált a hallgatói közösségben, a gyakorlóhelyen és a legációs alkalmakon, magatartásában képviselte a főiskola értékrendjét. Példamutató hozzáállással vett részt a BTA Szenátusának ülésein. Hiteles keresztyénként áldássá vált környezetében.

Hári Tibor

Születési év: 1965

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

  • Autógépész üzemmérnök, KTMF Győr 1986

  • Mérnök közgazdász, PSZF Budapest 1992

  • MBA Szakos Menedzser, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 2001

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, Gazdasági főigazgató

Tudományos fokozat:

Az eddigi oktatói tevékenység:

Szakmai,közéleti és közegyházi tisztségek, megbízatások:

  • CIB Bank, 1996-2010, Ügyvezető igazgató 2005-2010
  • Unicredit Bank, Ügyvezető igazgató 2010-2015
  • Baptista Szeretetszolgálat EJSZ, Főigazgató 2015-2025
  • Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány kuratórium tagja 2015-2025
  • Székesfehérvári Gyülekezet elöljárója 1996- , diakónusa 2016-
  • Magyarországi Baptista Egyház (MBE) Felügyelő Bizottság elnök tagja 2025-

Dr. Giorgiov Dorin Adrian

Születési év: 1963

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

Lelkipásztor, teológiai tanár, Southwestern Baptist Theological Seminary, Texas, 2002.

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, egyetemi docens. Munkakör: a BTA nemzetközi kapcsolatainak ápolása és fejlesztése; a BTA határon túli oktatási tevékenységeinek szervezése és irányítása
  • Emanuel Egyetem, Nagyvárad, egyetemi adjunktus
  • ITM Alapítvány, elnök
  • ITM Kiadó, igazgató
  • Nagyváradi Belvárosi Baptista Gyülekezet, lelkipásztor
  • Temelios Alapítvány, elnök

Tudományos fokozat:

PhD, teológia, 2002.

Az eddigi oktatói tevékenység

Oktatott tárgyak:

  • Poimenika; Evangélizáció; Liturgika; Lelkigondozás; Bibliaolvasó gyakorlat; Kutatás módszertana; ÓT bevezető; Kontroverzált textusok; Apologetika; Fejlődéslélektan; Informatika; Katehetika; Missziológia; Pszichológia; Vezetéselmélet
  • Oktatásban töltött idő: 25 év
  • Oktatás idegen nyelven: angol, román
  • Külföldi intézményben: Emanuel Egyetem Nagyvárad

Szakmai/kutatási tevékenység, tudományos publikációk:

  • Giorgiov Adrian. The Effect of Accountability on Pastoral Stress and Burnout: A Study Among Hungarian Baptist Pastors. Cluj-Napoca: Editura Risoprint. 2021.
  • Giorgiov Adrian. “Stress in the Pastoral Ministry: A Study among Hungarian Baptist Pastors” în Corin Mihaila, ed., Perichoresis vol. 21, Supplement nr. 1/Spring. 2023.
  • Giorgiov Adrian. “Biblical Management of Church Conflict through Preaching”, in Preach the Word- Contemporary Challenges for Preaching, 12.11.2021, Universitatea Emanuel din Oradea. Ed. Ilie Soritau. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
  • Giorgiov Adrian. Pastorul coordonator al ucenicizarii din biserica. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
  • Giorgiov Adrian. “Mutual Concern in the Context of East European Baptists’ Relationship with Foreign Mission Agencies after 1989”, în Adrian Giorgiov și Ramona Simut, eds., Missions and Interpretation, Oradea: Emanuel University Press, 2014.

Szakmai jártasság, elismertség:

  • Kutatásaim a lelkipásztori szolgálat kihívásai, különösen a stressz és a kiégés témakörére irányultak (1998-2002 között, majd 2022-2023-ban is visszatértem a témára).
  • Ezzel párhuzamosan a lelkipásztor szerepét vizsgáltam meg a gyülekezet tanítványnevelő szolgálatában. Kutatási eredményeimről a szűkebb szakterülethez kötődő publikációkban foglaltam össze.
  • A két terület kutatásai közvetlenül segíthetik a lelkipásztorokat szolgálatuk hatékonyabbá tételében, a stressz szintjének csökkentésében, s ennek eredményeként a kiégés lehetőségeinek korlátozásában. A lelkipásztor a gyülekezetben történő tanítványnevelés irányítójaként rendkívüli hatást gyakorolhat a gyülekezeti életre. Ide tartozik a tagok lelki szintjének emelése, a problémás helyzetek számának csökkentése, a lelkipásztori szolgálat megelégedési szintjének emelése, a tagok egyértelműen pozitív befolyása a társadalomra.