Sokszor elgondolkodtam már azon, hogyan lehet a lehető legtermészetesebben átadni valakinek az evangélium üzenetét. Eddigi életem egyik legmeghatározóbb külföldi útján most úgy érzem két irányból is választ kaptam a kérdésemre.
A Teológia jóvoltából két hallgatótársammal, Mohai Szilárddal és Halász Győző Mihály „Gyömivel” lehetőséget kaptunk arra, hogy Balla Pétert, a Nap utcai gyülekezet lelkipásztorát, a teológia oktatóját és nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőjét elkísérjük az Egyesült Államokba egy konferenciára, melyet az indianapolis-i College Park Church gyülekezete szervez meg évről évre.
A THINK nevet viselő konferencia idei témája a személyes evangelizáció volt. Az eseménynek két előadója volt: az Ausztráliából érkező Sam Chan arra hívta fel a figyelmet, hogy napjainkban az emberek ugyanúgy viszonyulnak a keresztényekhez, mint az ufó-hívőkhöz. Megváltozott világunkban meglepő módon ugyanis a tényekre épülő érvek helyett leginkább a közösségből származó információk alapján dönti el valaki, hogy miben vagy kiben hisz, vagy nem hisz. Éppen ezért, mivel a keresztyén gondolkodás ennyire messze került a meg nem tértek gondolkodásától, ezt a két világot közelíteni kell egymáshoz annak érdekében, hogy az emberek befogadóvá váljanak az evangélium üzenetére. Erre pedig a legmegfelelőbb közeg az evangéliumot közvetítő életmód, és a barátkozás, ami nem egyenlő az azonosulással. Előadásában Sam végigvezetett minket a barátkozás fázisain, és az ehhez szükséges attitűd elsajátításán.
A másik előadó, Rebeka McLaughlin ezzel szemben azokra a pontokra hívta fel a figyelmet, ahol az evangelizáció során nemcsak elutasítással, de egyenesen támadásokkal kell sokszor szembenéznünk. Világi emberekkel való beszélgetésünkben ugyanis feljöhetnek olyan témák – mint például a gender, vagy a feminizmus kérdése – amikre bibliai, de szeretetteljes választ kell adnunk, nem elfeledve, hogy Krisztus ezeket az embereket is meg akarja menteni. Ez lehet a kulcsa, de legalábbis kezdőlépése annak, hogy a támadást, érdeklődés váltsa fel ezekben a beszélgetésekben. Kint tartózkodásunk ideje alatt megannyi alkalommal láthattuk élőben, hogyan lehet a lehető legtermészetesebben megszólítani az embereket. „Idegenvezetőnk” és programszervezőnk Tom Miyakawa misszionárius volt, aki többször járt már Magyarországon is, valamint évekig élt családjával Thaiföldön. Barátaival többször bebizonyította számunkra, hogy evangelizálni tényleg életmódot jelent. Akárhol jártunk, Tom mindenhol, pillanatok alatt, szeretetteljes érdeklődéssel kezdett rövid, ám annál „hatékonyabb” beszélgetéseket azokkal a nem hívőkkel, akikkel összefutottunk, legyen szó egy szombat esti középiskolai kosármeccs forgatagáról, egy kávézóban ülő kevésbé jól szituált nőről, vagy éppen a minket kiszolgáló pincérről.
A konferencia három napja után, hétfőn kis csapatunk ellátogatott a Taylor Egyetemre, amely egy lelkületében is érezhetően keresztény oktatási intézmény. Itt részt vehettünk a hallgatók közös Istentiszteletén, majd megtekinthettünk egy jövendőbeli középiskolai tanárokat felkészítő órát. Másnap reggel korán, még munkaidő előtt találkoztunk Tom barátaival, akikkel rendszeresen tartanak együtt Bibliatanulmányozást, késő délután pedig a gyülekezet legnépesebb férfi alkalmára látogattunk el. A „Férfi Szíve” nevet viselő program kezdetén felemelő volt látni, hogy ezek a férfiak, idősek és fiatalok egyaránt szó szerint térden állva, hangosan imádkoztak egy körben egymásért, a betegekért és a terheket cipelőkért. Ezek után kiscsoportos igetanulmányozásban vehettünk részt, majd közösen hallgathattunk meg egy tanítást a vizsgált igerészekből.
Szerdán ismét korán reggel útra keltünk, hogy az egyik kávézóban együtt lehessünk azzal a férfiakból álló csapattal, akik már több mint 20 éve minden szerdán találkoznak munkaidő előtt, hogy együtt Igét olvasva, egymásért imádkozva és egymást erősítve indulhassanak neki a napnak. Délután teológus társaimmal a College Park Church lelkipásztoraival találkoztunk, akik megosztották velünk vezetési tapasztalataikat azokról a területekről, amikért felelősek voltak. Talán itt ismertük fel igazán, hogy ez a sok kiscsoportos összejövetel, amin részt vettünk a héten, mennyire komoly csapatmunkát, időt és energiát igényel. Ugyanakkor egyértelműen látható annak a gyümölcse, hogy ezt már évek, sőt évtizedek óta teljes odaszánással gyakorolják. A sok program között természetesen jutott idő egy kis városnézésre, vásárlásra, személyes, minőségi, és olykor a fáradtságunkat tükröző komolytalan beszélgetésekre is. Utazásunk végét a gyülekezet jóvoltából egy egyedülálló élménnyel zárhattuk le: csütörtök este részt vehettünk a helyi profi, NBA kosárlabda-csapat, a Pacers meccsén a Phoenix Suns csapatával szemben. És bár az általunk támogatott csapat elvesztette a mérkőzést, mi megannyi élménnyel gazdagabban, feltöltődve, tele energiával indultunk vissza szállásadóinkhoz.
Hálás vagyok a vendéglátóimért, Tom és Martha Spittalért, rég nem látott, az Élet Szava Táborban megismert barátaimért, Jeanne és Dick Niedermayerért, akik évekig minden nyáron ellátogattak hazánkba azért, hogy angolt és különböző sportokat tanítsanak a magyar táborozó fiataloknak. Hálás vagyok a College Park Churchnek, hogy időt, energiát és pénzt nem sajnálva felejthetetlen élménnyé, és rendkívül inspirálóvá tették számunkra ezt az egy hetet. Hálás vagyok hallgatótársaimért és oktatónkért, Péterért, akik a repülőtéri átszállások rohanásaiban megértően, és tettre készen segítették az utazásomat. És természetesen hálás vagyok a Baptista Teológiai Akadémiának, hogy lehetővé tették számunkra, hogy ezúton is növekedhessünk a kegyelemben, és Krisztus ismeretében.
Nagy Bálint
