TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Mi csatornák vagyunk Isten számára!

Interjú Kónyáné Puskás Laurával a Baptista Teológiai Akadémia zenei képzéseiről és a kórus szolgálatáról

– Hogyan talált egymásra benned a zene és a teológia?

Hosszú út volt. Sok év kellett hozzá, hogy visszatekintve megértsem: Isten már egészen korán elkezdett készíteni arra, amit ma végzek. Tanítottam gimnáziumban, általános iskolában, szolfézst, éneket – többféle közegben kipróbáltam magam. De valahogy soha nem éreztem, hogy teljesen a helyemen lennék. Valahogy azt éreztem, hogy számomra a zene nem a világi zene közege, hanem mindig bele akartam vinni az Istent. Egy világi intézményben ezt a dimenziót nem lehet igazán megélni.

Amikor másoddiplomásként szolfézs–zeneelmélet szakra jártam, közben a Sapientia Hittudományi Egyetemen lelkipásztori munkatárs képzésen is tanultam. Engem a teológia a Meláth nagypapám révén mindig is nagyon érdekelt. Akkor fogalmazódott meg világosan, hogy bennem a teológia és a zene nem két külön világ. A himnológia – az egyházi énekek teológiája és története – az a terület, ahol ez a kettő természetesen találkozik, kiteljesedik.

Amikor Mészáros Kálmán testvér hívására a Baptista Teológiai Akadémiára kerültem, és elkezdtem itt tanítani, akkor éreztem először: na, ez az, ami én vagyok. Itt a zeneelmélet nem elvont példákon keresztül jelenik meg. Nem egy világi zeneszerző darabján tanítok egy harmóniai fordulatot, hanem előveszem a gyülekezeti énekeskönyvet, vagy egy olyan dicsőítő éneket, amit a hallgatók ismernek, és azon keresztül mutatom meg a zenei összefüggéseket.

A kántor szak: szakmai mélység és lelki formálódás

– Mit ad ma a kántor szak a hallgatóknak?

A kántor szak hároméves, komoly elköteleződést igénylő képzés. Ez a képzés felekezettől függetlenül főleg olyan embereknek szól, akik még mélyebben el szeretnének mélyedni a zenében. A felvételin nem elsősorban a meglévő tudást vizsgáljuk, hanem a tehetséget és a fejleszthetőséget. Volt hallgatónk, aki szinte nulla elméleti háttérrel érkezett, és három év alatt olyan szintre jutott, hogy önálló műveket komponált. Most fut ki majd az első évfolyam, amely már az én elképzelésem alapján összeállított tanmenet szerint tanult.

Zeneileg nagyon komoly alapokat kapnak: klasszikus összhangzattant, szolfézst, zeneelméletet, hangszeres vagy énekes főtárgyat – lehet ez gitár, zongora, orgona – illetve minimális karvezetést is. A legfontosabb, hogy több teológiai tárgyat tanulnak a hallgatóink, sok a gyakorlati oktatás, ez a kántorosoknál különösen fontos. Nagyon nagy szerepe van a gyakorlati oktatásban a kórusnak is. Megtanulják a gyakorlati alkalmazást is, nem csupán az elméletet.

Számomra legalább ilyen fontos a lelki és vezetői formálódás. Tanulnak arról, milyen a csapatvezetés, csoportépítés, hogy akik itt vannak, azok megtanulják, a gyülekezetben hogyan kell egy kórust, vagy akár dicsőítő csapatot vezetni.

De ezen kívül tanulnak bevezetést az Ó- és Újszövetségbe, liturgikát, hitvallást, pedagógiát, bibliapszichológiát. Aki elől áll, azt sok támadás is érheti, erre fel kell készülni lelkileg.

A gyülekezeti zenei vezető nem sztár, nem főnök. Először követőnek kell lennie, és csak utána vezetőnek, mondta egyszer Heizer Tamás, azóta ez nekem nagyon nagy jelszavam. Ha valaki nem tud alázattal Isten után menni, nem tud embereket sem jól vezetni. Sok negatív példát láttam, amikor közösségek személyes ambíciók miatt estek szét. Erre tudatosan készítjük a hallgatókat: szolgáló vezetést tanulnak, ahogyan az Úr Jézus is tanítja, vagyis én mosom meg először a többiek lábát… Mert igazából a kórus vezetőjeként én csak egy csatorna vagyok az Isten és a kórus között.

Dicsőítő képzés: célzott, gyakorlatorientált forma

– Idén új képzés is indult. Mit érdemes tudni róla?

A dicsőítő képzés egy egyéves, háromhetente szombatonként zajló felnőttképzési forma. Kifejezetten baptista gyülekezetekben szolgáló vagy szolgálni készülő zenészeknek szól.

Itt is komoly hangsúly van az egyéni hangszeres és énekes fejlődésen. Emellett három teológiai tárgyat tartottam különösen fontosnak: a dicsőítés teológiáját, a hitvallási alapokat – kifejezetten a biblikus dicsőítő szolgálatra fókuszálva –, valamint a tanítványságot és csapatépítést.

A zenekari gyakorlat az egyik legizgalmasabb része a képzésnek. Ott lehet igazán megtanulni, hogyan működik a szolgálat csapatban.

Nyáron dicsőítő tábort is szervezünk, ahol egy héten keresztül intenzív szakmai és lelki munka zajlik. Ezeken az alkalmakon mindig azt tapasztalom, hogy a közösség formálódik a legmélyebben. Annyira szerettek már a végén együtt lenni a táborozók, este hatkor nem mentek haza, hanem együtt beszélgettek lenn az alagsorban, és zenéltek, meg jameltek.

Fontos számomra, hogy a mai fiatalokat a saját nyelvükön szólítsuk meg. A teológiai üzenet örök, de a megszólalás formája változhat. Nem 1527-ben élünk, hanem 2026-ban. Ha tanítvánnyá akarunk tenni embereket, értenünk kell a mai zenei nyelvezetet.

Kutatásban veszel részt az MMA programjában.

– Mesélj erről, kérlek!

A közelmúltban bekapcsolódtam a Magyar Művészeti Akadémia egyik kutatási programjába, a Magyar Keresztény Egyházzenei Atlaszba. A kutatás a 21. századi keresztyén kóruskultúrát vizsgálja: hány kórus működik, hogyan működnek, mi a repertoárjuk, milyen nehézségeik vannak.

Baptista szakemberként veszek részt a munkában. Ez számomra nagy megtiszteltetés, és visszajelzés arra is, hogy a kórusaink munkáját szakmailag is értékelik.

Fontos cél, hogy a kóruskultúra ne hanyatló műfaj legyen, hanem élő, megújuló szolgálati forma.

A kórus mint szeretetközösség

– A kórus ma már meghatározó része a Teológia életének. Hogyan alakult ez ki?

2021-ben vettem át a kórus vezetését. Tudatosan törekedtem arra, hogy új tagok érkezzenek, és élő, növekvő közösség legyen. Ma 34-en vagyunk.

Számomra a kórus nem pusztán zenei együttes. Minden próbán van áhítat. Fontos, hogy ne csak technikailag fejlődjünk, hanem lelkileg is. Nem állhatunk színpadra úgy, hogy „megérkeztünk, mi vagyunk a sztárok”. Mi csatornák vagyunk Isten és a hallgatóság között. Eszközök vagyunk, megtesszük a tőlünk telhetőt, és hálásak vagyunk azért, hogy az Isten beengedett minket az ő munkájába. Ha nincs bennünk szeretet és alázat, akkor a legszebb zenei teljesítmény is üres.

A repertoárunk sokszínű. Éneklünk könnyűzenei műveket és klasszikus darabokat is. Szeretem Bachot, a klasszikus zenét, számomra ez otthonos közeg. De tudom, hogy a mai fiatalokat nem feltétlenül ez érinti meg elsőként. Ha el akarjuk érni őket, a saját nyelvükön kell megszólalnunk.

Ami külön ajándék, hogy a közösségben erős kapcsolatok alakulnak ki. Vannak konfliktusok, de leülünk, megbeszéljük. Látom, hogyan gyógyulnak kapcsolatok, hogyan formálja Isten a szíveket. A kórusnak megvan ez az ún. „jó illata”, és amikor elmegyünk valahova, ezt megérzik az emberek.

„A szeretet csodája” – evangelizáció zenei formában

– Nagy siker volt az idei karácsonyi koncertsorozatotok. Ez nem csupán egy koncert, ha jól gondolom?

A karácsonyi „A szeretet csodája” koncert külön fejezet a kórus életében. Ez egy teljes egészében megkomponált, narrációval felépített könnyűzenei „oratórium”.

Több városban adtuk elő telt ház előtt. A visszajelzések megrendítőek voltak. Volt, aki évek óta nem járt gyülekezetbe, és ezen az estén szólította meg Isten. Volt házaspár, akik gyász miatt távolodtak el a közösségtől, és itt nyíltak meg újra.

A szervezés komoly kihívás. Anyagi, technikai, emberi nehézségek adódnak. Volt olyan pillanat, amikor két héttel a koncert előtt még nem volt dobosunk. De mindig megtapasztaltuk Isten gondviselését akár zenészek érkezésében, akár anyagi fedezetben.

Számomra ezek az esték nem csupán koncertek. Istenélmények sorozatai. Olyan találkozások, ahol emberek újra meghallják, hogy Isten szól hozzájuk. Szokták jelezni, hogy valami úgy áradt, és mondom, hogy hát igen… ez az Isten Szentlelke.

A kórustagok maguk is érzik ezt, sokszor próbák közben is meghatódnak. Eddig 8 koncerten énekeltük az elmúlt két évben, plusz fél éveket próbáltunk, vagyis kívülről tudja a kórus. De nem volt olyan pillanat, amikor engem is ne érintett volna meg. Számomra mindig olyan csodálatos átélni ezeken a rendezvényeken, hogy „Istenem, te tényleg ennyire tervezel, tényleg mindenki ennyire fontos, hogy odahívsz embereket és találkozni akarsz velük?”

„Lehet így szolgálni.”

– Mit szeretnél továbbvinni ebből a szolgálatból?

Azt, hogy lehet szakmailag igényesen, de alázattal szolgálni. És megint csak elmondom, a kórus nagy jelszava ez: tegyetek tanítvánnyá minden népet! Lehet fiatalokat megszólítani, mégis biblikus mélységgel. Lehet kórust vezetni úgy, hogy az szeretetközösség legyen. Mert ha nincs bennünk szeretet, akkor semmit sem ér, amit csinálunk.

Szlovák Tibor

Szlovák Tibor példamutató helytállással, nyugdíjas lelkipásztorként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Mindig jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TDK versenyben. Hallgató társai előtt példa volt és aktívan támogatta őket.

Kovács Benjámin

Kovács Benjámin kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Aktívan szolgált a hallgatói közösségben, a gyakorlóhelyen és a legációs alkalmakon, magatartásában képviselte a főiskola értékrendjét. Példamutató hozzáállással vett részt a BTA Szenátusának ülésein. Hiteles keresztyénként áldássá vált környezetében.

Hári Tibor

Születési év: 1965

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

  • Autógépész üzemmérnök, KTMF Győr 1986

  • Mérnök közgazdász, PSZF Budapest 1992

  • MBA Szakos Menedzser, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 2001

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, Gazdasági főigazgató

Tudományos fokozat:

Az eddigi oktatói tevékenység:

Szakmai,közéleti és közegyházi tisztségek, megbízatások:

  • CIB Bank, 1996-2010, Ügyvezető igazgató 2005-2010
  • Unicredit Bank, Ügyvezető igazgató 2010-2015
  • Baptista Szeretetszolgálat EJSZ, Főigazgató 2015-2025
  • Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány kuratórium tagja 2015-2025
  • Székesfehérvári Gyülekezet elöljárója 1996- , diakónusa 2016-
  • Magyarországi Baptista Egyház (MBE) Felügyelő Bizottság elnök tagja 2025-

Dr. Giorgiov Dorin Adrian

Születési év: 1963

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

Lelkipásztor, teológiai tanár, Southwestern Baptist Theological Seminary, Texas, 2002.

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, egyetemi docens. Munkakör: a BTA nemzetközi kapcsolatainak ápolása és fejlesztése; a BTA határon túli oktatási tevékenységeinek szervezése és irányítása
  • Emanuel Egyetem, Nagyvárad, egyetemi adjunktus
  • ITM Alapítvány, elnök
  • ITM Kiadó, igazgató
  • Nagyváradi Belvárosi Baptista Gyülekezet, lelkipásztor
  • Temelios Alapítvány, elnök

Tudományos fokozat:

PhD, teológia, 2002.

Az eddigi oktatói tevékenység

Oktatott tárgyak:

  • Poimenika; Evangélizáció; Liturgika; Lelkigondozás; Bibliaolvasó gyakorlat; Kutatás módszertana; ÓT bevezető; Kontroverzált textusok; Apologetika; Fejlődéslélektan; Informatika; Katehetika; Missziológia; Pszichológia; Vezetéselmélet
  • Oktatásban töltött idő: 25 év
  • Oktatás idegen nyelven: angol, román
  • Külföldi intézményben: Emanuel Egyetem Nagyvárad

Szakmai/kutatási tevékenység, tudományos publikációk:

  • Giorgiov Adrian. The Effect of Accountability on Pastoral Stress and Burnout: A Study Among Hungarian Baptist Pastors. Cluj-Napoca: Editura Risoprint. 2021.
  • Giorgiov Adrian. “Stress in the Pastoral Ministry: A Study among Hungarian Baptist Pastors” în Corin Mihaila, ed., Perichoresis vol. 21, Supplement nr. 1/Spring. 2023.
  • Giorgiov Adrian. “Biblical Management of Church Conflict through Preaching”, in Preach the Word- Contemporary Challenges for Preaching, 12.11.2021, Universitatea Emanuel din Oradea. Ed. Ilie Soritau. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
  • Giorgiov Adrian. Pastorul coordonator al ucenicizarii din biserica. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
  • Giorgiov Adrian. “Mutual Concern in the Context of East European Baptists’ Relationship with Foreign Mission Agencies after 1989”, în Adrian Giorgiov și Ramona Simut, eds., Missions and Interpretation, Oradea: Emanuel University Press, 2014.

Szakmai jártasság, elismertség:

  • Kutatásaim a lelkipásztori szolgálat kihívásai, különösen a stressz és a kiégés témakörére irányultak (1998-2002 között, majd 2022-2023-ban is visszatértem a témára).
  • Ezzel párhuzamosan a lelkipásztor szerepét vizsgáltam meg a gyülekezet tanítványnevelő szolgálatában. Kutatási eredményeimről a szűkebb szakterülethez kötődő publikációkban foglaltam össze.
  • A két terület kutatásai közvetlenül segíthetik a lelkipásztorokat szolgálatuk hatékonyabbá tételében, a stressz szintjének csökkentésében, s ennek eredményeként a kiégés lehetőségeinek korlátozásában. A lelkipásztor a gyülekezetben történő tanítványnevelés irányítójaként rendkívüli hatást gyakorolhat a gyülekezeti életre. Ide tartozik a tagok lelki szintjének emelése, a problémás helyzetek számának csökkentése, a lelkipásztori szolgálat megelégedési szintjének emelése, a tagok egyértelműen pozitív befolyása a társadalomra.