TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Dicsőítő Tábor és képzés a BTA-n

Tábor és képzés volt a BTA-n a gyülekezeteinkben szolgáló dicsőítő zenészek számára. A 2025-ös tanév nagy izgalmakkal kezdődött a BTA-n. Augusztusban indult az első Dicsőítő Tábor. Egyházunk vezetői és a Kántor szak egyik vezetője Kónyáné Puskás Laura egybecsengő vágya volt, hogy a gyülekezeteinkben szolgáló dicsőítő zenészek is tudjanak valahol tanulni, fejleszteni tudásukat. Ez a Tábor ennek a képzésnek volt előfutára, amelyre 14 szolgáló jelentkezett.

A tábor reggelente áhítattal indult, melyeken Papp János, Paróczi Zsolt, Kelédi Márton és Kónyáné Puskás Laura szolgáltak. A hallgatók elmondása szerint a napok sűrű és fárasztóak volt, de mégis nagyon élvezték, és nagyon sokat kaptak lelkileg és zeneileg is. A BTA ház egész nap zengett a gyakorló hallgatóktól. Este a 2 órás zenekari gyakorlat után közös vacsorával zártuk a napokat, mely sok beszélgetéssel, csapatépítéssel telt.

Ezek után szeptemberben elindulhatott felnőttképzés keretében az első Dicsőítő Zenész Képzés is. A vártnál sokkal több résztvevő jelentkezett az új programra. Nagy hála és öröm van a szívünkben, hogy Isten tervének részesei lehetünk. A Dicsőítő Zenész Képzés a gyülekezeteink szolgálattevői részére indult, hogy mind zenei, mind teológiai, lelki fejlődésüket segítsük. A zenei tantárgyak mellett teológiai tantárgyaik is vannak a hallgatóknak, de a képzés mind felépítésében, mind hosszúságában teljesen más, mint a kántor szakunk. Dr. Várady Endre egy új tantárgya – A dicsőítés teológiája – fogta meg a legtöbb résztvevőt mikor eldöntötték, hogy szeretnének itt tanulni. Dr. Sebján-Farkas Zsolt órái is erre a képzésre lettek kicsit átalakítva a Hitvallásismeretben.

A képzés kimondottan a dicsőítésre készíti fel a hallgatókat, mind a zenei közös és magán óráikon, a zenekari gyakorlaton és a teológiai órákon is, hogy készek legyenek a szolgálatra, a vezetésre, és természetesen mellette minél színvonalasabb zenészek is legyenek.

Kónyáné Puskás Laura

Szlovák Tibor

Szlovák Tibor példamutató helytállással, nyugdíjas lelkipásztorként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Mindig jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TDK versenyben. Hallgató társai előtt példa volt és aktívan támogatta őket.

Kovács Benjámin

Kovács Benjámin kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Aktívan szolgált a hallgatói közösségben, a gyakorlóhelyen és a legációs alkalmakon, magatartásában képviselte a főiskola értékrendjét. Példamutató hozzáállással vett részt a BTA Szenátusának ülésein. Hiteles keresztyénként áldássá vált környezetében.

Hári Tibor

Születési év: 1965

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

  • Autógépész üzemmérnök, KTMF Győr 1986

  • Mérnök közgazdász, PSZF Budapest 1992

  • MBA Szakos Menedzser, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 2001

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, Gazdasági főigazgató

Tudományos fokozat:

Az eddigi oktatói tevékenység:

Szakmai,közéleti és közegyházi tisztségek, megbízatások:

  • CIB Bank, 1996-2010, Ügyvezető igazgató 2005-2010
  • Unicredit Bank, Ügyvezető igazgató 2010-2015
  • Baptista Szeretetszolgálat EJSZ, Főigazgató 2015-2025
  • Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány kuratórium tagja 2015-2025
  • Székesfehérvári Gyülekezet elöljárója 1996- , diakónusa 2016-
  • Magyarországi Baptista Egyház (MBE) Felügyelő Bizottság elnök tagja 2025-

Dr. Giorgiov Dorin Adrian

Születési év: 1963

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

Lelkipásztor, teológiai tanár, Southwestern Baptist Theological Seminary, Texas, 2002.

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, egyetemi docens. Munkakör: a BTA nemzetközi kapcsolatainak ápolása és fejlesztése; a BTA határon túli oktatási tevékenységeinek szervezése és irányítása
  • Emanuel Egyetem, Nagyvárad, egyetemi adjunktus
  • ITM Alapítvány, elnök
  • ITM Kiadó, igazgató
  • Nagyváradi Belvárosi Baptista Gyülekezet, lelkipásztor
  • Temelios Alapítvány, elnök

Tudományos fokozat:

PhD, teológia, 2002.

Az eddigi oktatói tevékenység

Oktatott tárgyak:

  • Poimenika; Evangélizáció; Liturgika; Lelkigondozás; Bibliaolvasó gyakorlat; Kutatás módszertana; ÓT bevezető; Kontroverzált textusok; Apologetika; Fejlődéslélektan; Informatika; Katehetika; Missziológia; Pszichológia; Vezetéselmélet
  • Oktatásban töltött idő: 25 év
  • Oktatás idegen nyelven: angol, román
  • Külföldi intézményben: Emanuel Egyetem Nagyvárad

Szakmai/kutatási tevékenység, tudományos publikációk:

  • Giorgiov Adrian. The Effect of Accountability on Pastoral Stress and Burnout: A Study Among Hungarian Baptist Pastors. Cluj-Napoca: Editura Risoprint. 2021.
  • Giorgiov Adrian. “Stress in the Pastoral Ministry: A Study among Hungarian Baptist Pastors” în Corin Mihaila, ed., Perichoresis vol. 21, Supplement nr. 1/Spring. 2023.
  • Giorgiov Adrian. “Biblical Management of Church Conflict through Preaching”, in Preach the Word- Contemporary Challenges for Preaching, 12.11.2021, Universitatea Emanuel din Oradea. Ed. Ilie Soritau. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
  • Giorgiov Adrian. Pastorul coordonator al ucenicizarii din biserica. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
  • Giorgiov Adrian. “Mutual Concern in the Context of East European Baptists’ Relationship with Foreign Mission Agencies after 1989”, în Adrian Giorgiov și Ramona Simut, eds., Missions and Interpretation, Oradea: Emanuel University Press, 2014.

Szakmai jártasság, elismertség:

  • Kutatásaim a lelkipásztori szolgálat kihívásai, különösen a stressz és a kiégés témakörére irányultak (1998-2002 között, majd 2022-2023-ban is visszatértem a témára).
  • Ezzel párhuzamosan a lelkipásztor szerepét vizsgáltam meg a gyülekezet tanítványnevelő szolgálatában. Kutatási eredményeimről a szűkebb szakterülethez kötődő publikációkban foglaltam össze.
  • A két terület kutatásai közvetlenül segíthetik a lelkipásztorokat szolgálatuk hatékonyabbá tételében, a stressz szintjének csökkentésében, s ennek eredményeként a kiégés lehetőségeinek korlátozásában. A lelkipásztor a gyülekezetben történő tanítványnevelés irányítójaként rendkívüli hatást gyakorolhat a gyülekezeti életre. Ide tartozik a tagok lelki szintjének emelése, a problémás helyzetek számának csökkentése, a lelkipásztori szolgálat megelégedési szintjének emelése, a tagok egyértelműen pozitív befolyása a társadalomra.