2025. június 28-án, szombaton délután tartotta a Baptista Teológiai Akadémia diplomaosztó és tanévzáró istentiszteletét a Nap utcai Baptista Imaházban. Az ünnepi program a hagyománnyá vált zászlós bevonulással vette kezdetét, a zászlókat Bandorné Lipcsei Anikó, Balázs Attila és Takács Gergely vitték.
Prof. Dr. Mészáros Kálmán rektor nyitó imádsága után a megjelenteket László Gábor főtitkár köszöntötte, aki egyben az esemény levezető elnöke is volt. A végzős hallgatókat arra emlékeztette, mennyi imádság hangzott el a tanulmányi idő alatt és az Úr meghallgatta azokat, hiszen itt állhatnak a diploma átvétele előtt.
A kórus első szolgálata után Papp János egyházelnök igei üzenetében a Lukács 6:37–40 alapján arról beszélt, hogy a tanítványság nem csupán ismeretszerzés, hanem életforma. Kiemelte, hogy a tanítvány nem lehet nagyobb a mesterénél, de felkészültsége abban mérhető, mennyire hasonlít Krisztusra, akit követ. A hiteles tanítás mögött mindig Krisztus-követő élet áll, és figyelmeztetett arra, hogy napjainkban sokszor az individualizmus uralkodik, amely elválasztja a tanítást az élő kapcsolattól. A hallgatóságot arra bátorította, hogy ne csupán szavakkal, hanem életükkel is legyenek követendő példák, és döntsenek Krisztus követése mellett, aki örök értékeket kínál a mulandó földi dolgok helyett.
Az igehirdetést Dr. Veress Ernő és Gőczi János imádságai követték.
Dr. Mészáros Kálmán rektori beszédében hálát adott az elmúlt tanévért, és hangsúlyozta, hogy a BTA nem csupán tudományos, hanem lelki műhely is, ahol a hallgatók Krisztus követésére készülnek. Visszatekintett a tanév fontos eseményeire, köztük a tudományos napra, ahol a reformáció öröksége került fókuszba. Szólt a BTA előtt álló kihívásokról, valamint örömmel említette, hogy az akadémián több felekezetből érkező hallgatók tanulnak, és sokan készülnek lelkipásztori szolgálatra is. Végül hálát adott az intézmény 119 éves múltjáért, és hangsúlyozta, hogy céljuk továbbra is olyan tanítványok képzése, akik bátran és hűséggel képviselik az evangéliumot.
Ezután sor került a diplomaosztásra, amely során Dr. Mészáros Kálmán adta át az okleveleket, az ünnepélyes pillanatokat Dr. Garai Zsolt orgonajátéka kísérte.
A végzős hallgatók nevében Varga György tekintett vissza az elmúlt évekre. Bizonyságtételében arról beszélt, hogy a teológiai tanulmányok célja nem csupán az értelem gyarapítása, hanem elsősorban az életünk átalakítása Isten igéje által. Hangsúlyozta, hogy a látható és láthatatlan gyümölcsök a szív állapotától függnek, és azt a felhívást fogalmazta meg, hogy mindazt, amit tanultak, használják fel önmaguk, családjuk, gyülekezetük és környezetük javára. Péter apostol sorait idézve bátorította társait, hogy hitükhöz igaz emberséget, ismeretet, önuralmat, állhatatosságot és szeretetet társítsanak, és mindenben Krisztust kövessék.
Paróczi Zsolt rektorhelyettes áldást kért a hallgatók életére, majd a jubilánsok köszöntése következett. Herjeczki Géza és Kovács Dániel lelkipásztor testvérek 50 éve vehették át a diplomájukat, Beke László, T. Beke László és Pesti Csaba pedig 25 esztendeje. Pesti Csaba karcagi lelkipásztor visszaemlékezésében elmondta, hogyan hívta el őt Isten a teológiai tanulmányokra. Bár kezdetben ellenállt a hívásnak, végül engedett, és nagy örömmel élte meg az engedelmességet, amely erőt adott neki a tanulmányok és a szolgálat kihívásaihoz. Kiemelte a tanárok szerepét, akik sokat segítettek neki a felkészülésben, és hálás szívvel gondol vissza az akadémián töltött évekre.
A Páth Géza-díjat a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő, a hallgatói közösségben aktívan szolgáló, a gyakorlóhelyen példásan helytálló, hiteles keresztyén életet élő hallgatók elismeréseként idén ketten – Budai Anna és Sárvári Tamás Attila – vehették át, majd Hári Tibor gazdasági főigazgató átadta a hallgatói jutalmakat.
Az évzáró ünnepélyességét a BTA kórusa csodálatos zenei szolgálata emelte Kónyáné Puskás Laura vezetésével és Dr. Garai Zsolt tanszékvezető orgonajátékával.
Az ünnepi esemény a Himnusz eléneklésével és közös fényképezkedéssel zárult, amelyet szeretetvendégség követett.
Megkérdeztünk néhány végzős hallgatót, mit jelentettek nekik a BTA-n eltöltött évek:
– A teológiai tanulmányok számomra nem csupán ismeretszerzést jelentettek, hanem a hitem mélyebb megértését, elmélyülést Isten igéjében és annak gyakorlati alkalmazását az életemben. Segítségükkel megerősödtem elhívásomban, és képessé váltam arra, hogy hitelesen szolgáljak mások felé tanításban, lelkigondozásban és bizonyságtételben. A teológiai képzés során megtapasztaltam a közösségi gondolkodás erejét, és azt, hogyan lehet egyszerre alázattal és határozottsággal képviselni az evangélium igazságát. Az itt szerzett tudás nemcsak intellektuálisan gazdagított, hanem belső lelki átalakulást is elindított bennem. Összességében a teológiai tanulmányok számomra ajtót nyitottak a szolgálat új lehetőségeire, és megalapozták az egész életemre szóló elhívásomat.
Bognár Erika
bibliaismeret-oktató szakirányú továbbképzési szak
– Egy ideig szimultán folytattam tanulmányokat a BTA-n és egy másik egyetemen, és ez idő alatt akárhányszor a BTA-n voltam, az a határozott érzés járta át a lelkemet, hogy „itt vagyok a helyemen” (szemben a másik intézménnyel). A teológiai tanulmányok amellett, hogy a későbbi szolgálatra való „szakmai” felkészülésben segítettek, számomra azért is bírtak különleges jelentőséggel, mert azzal foglalkozhattam, ami igazán érdekelt, ami igazán lelkesített, amit igazán szerettem és mai napig szeretek. A teológia tudománya számomra nemcsak szolgálatom elméleti háttere, hanem a „hobbim” is (ha szabad ilyet mondani), amivel szabadidőmben is előszeretettel foglalkozom. Különösen értékesek számomra azok a lelki tapasztalatok, amelyeket a BTA közösségében szerezhettem. Valódi lelki közösség, bensőséges összekapcsolódás jellemezte a hallgatók egymáshoz és az oktatókhoz fűződő viszonyát. Ilyen közegben jelentős és valódi értékkel bíró lelki formálódást, épülést, növekedést éltem meg a tanulmányi évek alatt. E megtapasztalások nagy hatást gyakoroltak arra, ahogyan ma a gyülekezetről mint lelki közösségről gondolkodom.
Jámbor Ádám
MA lelkipásztori szak
– „Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.” (Jak 4:8). Ez a mondat visszhangzott bennem, mikor az alapképzést követően 2 év múltával visszatértem szeretett iskolám falai közé mesterkurzus keretében. Elsősorban nem az volt a célom, hogy még több szakmai tudás birtokába kerüljek, hanem, hogy lelkileg megújulhassak. Egy lelkigondozói beszélgetésben szembesültem azzal, hogy a hitéletem hullámhegyeiben és hullámvölgyeiben mennyire sokat segített a teológia, mennyit erősödött a bizalmam Istennel szemben, s hogy milyen sokat jelentett a róla szerzett tudás is. Éppen ezért gondoltam azt, hogy a covid időszakában meggyengülő hitemnek a teológia egy lépés Isten felé, és bíztam benne, hogy Ő is hű marad ígéretéhez, és lerombolja azokat a téves gondolkozási sémákat vele kapcsolatban, amelyek gátolták, hogy őszinte követője – tanítványa legyek.
Budai Anna
teológia MA
– A Baptista Teológiai Akadémia közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga szakirányán eltöltött két tanév során értékes szakmai tapasztalatokat szerezhettem, melyeket a teológiai megközelítés jelentős mértékben gazdagított. A rugalmas órabeosztás lehetővé tette a tanulmányok összeegyeztetését a munkával. Az érdekfeszítő, sokrétű tananyag, valamint az intézményi látogatások révén közvetlen bepillantást nyertünk csoporttársaimmal a köznevelési intézménytípusok működésébe és a vezetői gyakorlatba. A képzést tapasztalt, elhivatott oktatók vezették, akik gyakorlati példáikkal tágították látókörünket. A színes, sokféle háttérrel rendelkező hallgatói csoportban inspiráló szakmai tapasztalatcserére nyílt lehetőség. Külön értéket jelentett, hogy a képzés során jelenlegi és leendő intézményvezetőkkel is kapcsolatba kerülhettem, ami a jövőbeni vezetői szerepemre való felkészülést is erősítette. Hálás vagyok az itt eltöltött időért, és a tudásért, mellyel gazdagodhattam.
Sárváriné Szilágyi Valéria
közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga szakirány
Kovács Viktória
a BTA kommunikátora
Fotók: Szoukup Gergely




