TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Teológiai képzés Nagyváradon és Budapesten

A Baptista Teológiai Akadémia (BTA) vezetése az utóbbi években egyre szorosabb kapcsolatokat épít ki a határon túli magyar és más anyanyelvű teológiai intézetekkel. Az elmúlt esztendő tavaszán már kezdeményeztünk egy szorosabb együttműködést a Nagyváradi Emanuel Baptista Egyetemmel, amely Európa egyik legtekintélyesebb baptista teológiai intézménye.

Ennek keretében fogadtuk viszont látogatásra Budapesten, a Baptista Teológiai Akadémia dísztermében dr. Paul Negrut testvért, a Nagyváradon működő román anyanyelvű Emánuel Baptista Egyetem rektorát, valamint dr. Borzási Pál testvért, az Erdélyi magyar baptista szövetség elnökét. A tanácskozáson részt vett Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, valamint dr. Mészáros Kálmán, a BTA rektora, Paróczi Zsolt, a BTA rektorhelyettese és Hári Tibor, a BTA gazdasági főigazgatója.
A találkozó során kölcsönösen megismerhettük egymás teológiai intézményeinek múltját és jelenét, valamint a jövőben tervezett szorosabb együttműködés lehetséges területeit.
Paul Negrut nagyváradi teológiarektor, a szisztematikus teológia és gyakorlati teológiai tanszék egyetemi tanára elmondta, hogy a teológiai oktatás még a ’80-as évek kommunista diktatúra szigorú egyházüldözése idején, földalatti mozgalomként indult.
A rendszerváltás után alakult meg hivatalosan a teológiai oktatási intézmény, majd 1998-ban vált államilag elismert baptista egyetemmé. Napjainkra az egyik legnagyobb evangéliumi keresztyén hittudományi egyetemként tartják számon Európában.
Nagyváradi Emanuel Baptista Egyetemen jelenleg hat alapképzési szak van. Ezek a lelkipásztori teológia, az ének-zenei, szociális munka, nyelv és irodalom (angol és román), menedzsment és az informatika területén ad államilag akkreditált végbizonyítványt.
Mesterképzési programjaik a lelkipásztori teológia és missziológia, a vállalkozói menedzsment, a zeneművészet és a közösségi programok és projektek a szociális munkában adnak további tudományos képzést és akkreditált oklevelet.
Megtudtuk azt is, hogy Nagyváradon 20 baptista gyülekezet van jelenleg. Ezek közül a legnagyobb, az ugyancsak Emánuel nevű baptista gyülekezet, melynek jelenleg 2400 bemerített elkötelezett felnőtt tagja van. Háromezer ülőhelyes templomuk 1993-ban épült fel. Emellett óvodát, általános iskolát, gimnáziumot is tartanak fent az egyetemen kívül. Rajtuk kívül még 17 román, 4 magyar anyanyelvű baptista gyülekezet működik Nagyváradon.
Az egyetemnek jelenleg több mint kétszáz lelkipásztor hallgatója van a civil szakokon kívül. A város határában felépült egyetemi campushoz háromszáz ülőhelyes kápolna, zeneház és sporttelep tartozik.
A nagyváradi Emanuel Egyetem az egyik legnagyobb értékőrző konzervatív akkreditált baptista egyetem Európában, amely lehetőséget kínál a baptista vagy más evangéliumi egyházakból származó fiatalok számára, hogy olyan környezetben tanuljanak, ahol a tudományos előmenetelük és keresztyén jellemük is pozitív irányban változhat.
Az alapítás óta eltelt harminc év alatt több mint 2600 fiatal végzett az Emanuel Egyetemen, akik a világ mintegy 40 országában viszik magukkal az iskola értékeit, missziós látásukat és pozitív jövőképüket.
Kifejezésre jutott az a közös elgondolás, hogy a jövőben szorosabb kapcsolat alakuljon ki a budapesti Baptista Teológiai Akadémia és a nagyváradi Emanuel Baptista Egyetem között. Ennek érdekében további kölcsönös látogatásra, megbeszélésekre, egyeztetésekre, vendégprofesszorok előadására, közösen szervezett tudományos konferenciákra, közös könyvkiadásra és egy kölcsönösen előnyös hivatalos együttműködési megállapodás előkészítésére szeretnénk törekedni a jövőben.

Immánuel! Velünk az Isten!

(DRMK)

Szlovák Tibor

Szlovák Tibor példamutató helytállással, nyugdíjas lelkipásztorként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Mindig jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TDK versenyben. Hallgató társai előtt példa volt és aktívan támogatta őket.

Kovács Benjámin

Kovács Benjámin kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Aktívan szolgált a hallgatói közösségben, a gyakorlóhelyen és a legációs alkalmakon, magatartásában képviselte a főiskola értékrendjét. Példamutató hozzáállással vett részt a BTA Szenátusának ülésein. Hiteles keresztyénként áldássá vált környezetében.

Hári Tibor

Születési év: 1965

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

  • Autógépész üzemmérnök, KTMF Győr 1986

  • Mérnök közgazdász, PSZF Budapest 1992

  • MBA Szakos Menedzser, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 2001

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, Gazdasági főigazgató

Tudományos fokozat:

Az eddigi oktatói tevékenység:

Szakmai,közéleti és közegyházi tisztségek, megbízatások:

  • CIB Bank, 1996-2010, Ügyvezető igazgató 2005-2010
  • Unicredit Bank, Ügyvezető igazgató 2010-2015
  • Baptista Szeretetszolgálat EJSZ, Főigazgató 2015-2025
  • Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány kuratórium tagja 2015-2025
  • Székesfehérvári Gyülekezet elöljárója 1996- , diakónusa 2016-
  • Magyarországi Baptista Egyház (MBE) Felügyelő Bizottság elnök tagja 2025-

Dr. Giorgiov Dorin Adrian

Születési év: 1963

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

Lelkipásztor, teológiai tanár, Southwestern Baptist Theological Seminary, Texas, 2002.

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, egyetemi docens. Munkakör: a BTA nemzetközi kapcsolatainak ápolása és fejlesztése; a BTA határon túli oktatási tevékenységeinek szervezése és irányítása
  • Emanuel Egyetem, Nagyvárad, egyetemi adjunktus
  • ITM Alapítvány, elnök
  • ITM Kiadó, igazgató
  • Nagyváradi Belvárosi Baptista Gyülekezet, lelkipásztor
  • Temelios Alapítvány, elnök

Tudományos fokozat:

PhD, teológia, 2002.

Az eddigi oktatói tevékenység

Oktatott tárgyak:

  • Poimenika; Evangélizáció; Liturgika; Lelkigondozás; Bibliaolvasó gyakorlat; Kutatás módszertana; ÓT bevezető; Kontroverzált textusok; Apologetika; Fejlődéslélektan; Informatika; Katehetika; Missziológia; Pszichológia; Vezetéselmélet
  • Oktatásban töltött idő: 25 év
  • Oktatás idegen nyelven: angol, román
  • Külföldi intézményben: Emanuel Egyetem Nagyvárad

Szakmai/kutatási tevékenység, tudományos publikációk:

  • Giorgiov Adrian. The Effect of Accountability on Pastoral Stress and Burnout: A Study Among Hungarian Baptist Pastors. Cluj-Napoca: Editura Risoprint. 2021.
  • Giorgiov Adrian. “Stress in the Pastoral Ministry: A Study among Hungarian Baptist Pastors” în Corin Mihaila, ed., Perichoresis vol. 21, Supplement nr. 1/Spring. 2023.
  • Giorgiov Adrian. “Biblical Management of Church Conflict through Preaching”, in Preach the Word- Contemporary Challenges for Preaching, 12.11.2021, Universitatea Emanuel din Oradea. Ed. Ilie Soritau. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
  • Giorgiov Adrian. Pastorul coordonator al ucenicizarii din biserica. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
  • Giorgiov Adrian. “Mutual Concern in the Context of East European Baptists’ Relationship with Foreign Mission Agencies after 1989”, în Adrian Giorgiov și Ramona Simut, eds., Missions and Interpretation, Oradea: Emanuel University Press, 2014.

Szakmai jártasság, elismertség:

  • Kutatásaim a lelkipásztori szolgálat kihívásai, különösen a stressz és a kiégés témakörére irányultak (1998-2002 között, majd 2022-2023-ban is visszatértem a témára).
  • Ezzel párhuzamosan a lelkipásztor szerepét vizsgáltam meg a gyülekezet tanítványnevelő szolgálatában. Kutatási eredményeimről a szűkebb szakterülethez kötődő publikációkban foglaltam össze.
  • A két terület kutatásai közvetlenül segíthetik a lelkipásztorokat szolgálatuk hatékonyabbá tételében, a stressz szintjének csökkentésében, s ennek eredményeként a kiégés lehetőségeinek korlátozásában. A lelkipásztor a gyülekezetben történő tanítványnevelés irányítójaként rendkívüli hatást gyakorolhat a gyülekezeti életre. Ide tartozik a tagok lelki szintjének emelése, a problémás helyzetek számának csökkentése, a lelkipásztori szolgálat megelégedési szintjének emelése, a tagok egyértelműen pozitív befolyása a társadalomra.