TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Új szakirányú képzések indulnak 2023 őszétől a BTA-n

Jelentkezési határidő: augusztus 18.

A Baptista Teológiai Akadémia 2023 őszétől új szakirányú továbbképzéseket indít. Paróczi Zsolt rektorhelyettest kértük, mutassa be, mit jelentenek, kiknek szólnak ezek a képzések?

Igazából ezek a szakirányú továbbképzések azoknak szólnak, akiknek már van diplomája, és egy rövidebb – többnyire két féléves – képzés keretében egy újabb diplomát szerezhetnek egy speciális szakirányon, amely során el tudnak mélyedni az adott szakterület nyújtotta ismeretekben.

Az egyik most induló képzésünket olyanoknak ajánljuk, akik pedagógus alap- vagy mesterképzéssel rendelkeznek, de nincs teológiai végzettségük ahhoz, hogy bibliaismeret-oktatók legyenek. Például, ez azoknak nagyon jó lehetőség, akik az egyház berkein belül vagy iskoláinkban szeretnének bibliaismeretet oktatni, hittantanárok lenni. Ez egy nagyon tömör, komplex képzés, hiszen két félév alatt szerezhetnek teológiai alapismereteket és egy lelkigondozói, pedagógiai modul is található benne.

A másik nagyon-nagyon izgalmas terület, amit életvégi lelkigondozásnak nevezünk. Bár az életvégi időszak az életünk része, de napjainkban sokszor nehezen tudunk mit kezdeni egy ilyen élethelyzettel. Azért éreztük szükségesnek, hogy szakirányú továbbképzést indítsunk ezen a hiánypótló képzési területen, mert szeretnénk segítséget és felkészítést adni azoknak, akik ezen a speciális területen szeretnének szolgálni.

Itt nem határoztunk meg az alapdiplománál kimenetet, tehát bármilyen alap- vagy mesterképzésből jöhetnek jelentkezők. Lesz benne lelkigondozói modul, egészségügyi ismeretek, önismeret és szolgálati gyakorlat, és persze bibliaismereti, teológiai modul. Tehát ez is egy nagyon komplex, két féléves felkészítés arra, hogy hogyan tudjunk szakszerűen viszonyulni azokhoz, akik egy ilyen nehéz élethelyzetben vannak, legyenek akár gyermekek, akár felnőttek. Nem lehet úgy tekinteni erre, mintha ugyanolyan lenne, mint bármilyen más lelkigondozás. Itt olyan speciális tudást lehet megszerezni, amely hozzáad a hospice-al kapcsolatos ismeretekhez, segít, hogy a lelkigondozói munkához, az életvégi lelkigondozáshoz szakszerűen és bátrabban tudjunk hozzáállni.

A harmadik terület az ifjúsági vezetőképzés, amely már különböző tanfolyamok formájában adott volt, hiszen ez a szolgálat része a gyülekezeti, egyházi életnek. Most pedig kifejezetten egy diplomát adó képzést szeretnénk indítani, például egy olyan fiatal számára, aki már valamilyen diplomát szerzett, de szeretne az ifjúságvezetés területén mélyebb ismereteket szerezni. Ez is egy két féléves képzés, amelyben van bibliaismeret, egyházismeret, nevelés- és társadalomtudományi modul, kommunikáció, média, szakmai gyakorlat, lelkiség, és mindaz, ami az ifjúsági vezetéshez szükséges lehet. Kifejezetten azt szeretnénk, hogy a közösségünket érintő ifjúsági vezetés, lelkület, hozzáállás, evangélium-központúság benne legyen ebben a szakirányú továbbképzésben, egy magasabb szintű, professzionálisabb felkészítést szeretnénk adni, hiszen egyre nagyobb az igény erre.

Ez a három terület az, ahol szeretnénk segítséget nyújtani a szakirányú továbbképzések során. Most először indítjuk ezeket a képzéseket szeptembertől, de szeretnénk később újból és újból meghirdetni.

Ezekre a speciális területekre honnan jönnek speciális oktatók?

A most induló képzésekben nem csak a Teológia jelenlegi oktatói vesznek részt – természetesen ők is benne lesznek, főként a bibliaismereti, teológiai modulban. A speciális képzéseken belül kifejezetten az adott területnek az egyházi szakértőit, vagy az egyház tágabb környezetének szakembereit kértünk föl arra, hogy adják át a szakmai tudásukat, azokat az ismereteket, tapasztalatokat, amikkel ők már rendelkeznek. Tehát sok új, a teológián eddig meg nem fordult oktatóval is fogunk találkozni.

Mikortól lehet jelentkezni?

Fönt van a teológia honlapján, a www.bta.hu -n a jelentkezési lehetőség, amit meghosszabbítottunk augusztus 18-ig. Várjuk szeretettel a tanulni vágyókat!

Szlovák Tibor

Szlovák Tibor példamutató helytállással, nyugdíjas lelkipásztorként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Mindig jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TDK versenyben. Hallgató társai előtt példa volt és aktívan támogatta őket.

Kovács Benjámin

Kovács Benjámin kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Aktívan szolgált a hallgatói közösségben, a gyakorlóhelyen és a legációs alkalmakon, magatartásában képviselte a főiskola értékrendjét. Példamutató hozzáállással vett részt a BTA Szenátusának ülésein. Hiteles keresztyénként áldássá vált környezetében.

Hári Tibor

Születési év: 1965

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

  • Autógépész üzemmérnök, KTMF Győr 1986

  • Mérnök közgazdász, PSZF Budapest 1992

  • MBA Szakos Menedzser, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 2001

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, Gazdasági főigazgató

Tudományos fokozat:

Az eddigi oktatói tevékenység:

Szakmai,közéleti és közegyházi tisztségek, megbízatások:

  • CIB Bank, 1996-2010, Ügyvezető igazgató 2005-2010
  • Unicredit Bank, Ügyvezető igazgató 2010-2015
  • Baptista Szeretetszolgálat EJSZ, Főigazgató 2015-2025
  • Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány kuratórium tagja 2015-2025
  • Székesfehérvári Gyülekezet elöljárója 1996- , diakónusa 2016-
  • Magyarországi Baptista Egyház (MBE) Felügyelő Bizottság elnök tagja 2025-

Dr. Giorgiov Dorin Adrian

Születési év: 1963

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

Lelkipásztor, teológiai tanár, Southwestern Baptist Theological Seminary, Texas, 2002.

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, egyetemi docens. Munkakör: a BTA nemzetközi kapcsolatainak ápolása és fejlesztése; a BTA határon túli oktatási tevékenységeinek szervezése és irányítása
  • Emanuel Egyetem, Nagyvárad, egyetemi adjunktus
  • ITM Alapítvány, elnök
  • ITM Kiadó, igazgató
  • Nagyváradi Belvárosi Baptista Gyülekezet, lelkipásztor
  • Temelios Alapítvány, elnök

Tudományos fokozat:

PhD, teológia, 2002.

Az eddigi oktatói tevékenység

Oktatott tárgyak:

  • Poimenika; Evangélizáció; Liturgika; Lelkigondozás; Bibliaolvasó gyakorlat; Kutatás módszertana; ÓT bevezető; Kontroverzált textusok; Apologetika; Fejlődéslélektan; Informatika; Katehetika; Missziológia; Pszichológia; Vezetéselmélet
  • Oktatásban töltött idő: 25 év
  • Oktatás idegen nyelven: angol, román
  • Külföldi intézményben: Emanuel Egyetem Nagyvárad

Szakmai/kutatási tevékenység, tudományos publikációk:

  • Giorgiov Adrian. The Effect of Accountability on Pastoral Stress and Burnout: A Study Among Hungarian Baptist Pastors. Cluj-Napoca: Editura Risoprint. 2021.
  • Giorgiov Adrian. “Stress in the Pastoral Ministry: A Study among Hungarian Baptist Pastors” în Corin Mihaila, ed., Perichoresis vol. 21, Supplement nr. 1/Spring. 2023.
  • Giorgiov Adrian. “Biblical Management of Church Conflict through Preaching”, in Preach the Word- Contemporary Challenges for Preaching, 12.11.2021, Universitatea Emanuel din Oradea. Ed. Ilie Soritau. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
  • Giorgiov Adrian. Pastorul coordonator al ucenicizarii din biserica. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
  • Giorgiov Adrian. “Mutual Concern in the Context of East European Baptists’ Relationship with Foreign Mission Agencies after 1989”, în Adrian Giorgiov și Ramona Simut, eds., Missions and Interpretation, Oradea: Emanuel University Press, 2014.

Szakmai jártasság, elismertség:

  • Kutatásaim a lelkipásztori szolgálat kihívásai, különösen a stressz és a kiégés témakörére irányultak (1998-2002 között, majd 2022-2023-ban is visszatértem a témára).
  • Ezzel párhuzamosan a lelkipásztor szerepét vizsgáltam meg a gyülekezet tanítványnevelő szolgálatában. Kutatási eredményeimről a szűkebb szakterülethez kötődő publikációkban foglaltam össze.
  • A két terület kutatásai közvetlenül segíthetik a lelkipásztorokat szolgálatuk hatékonyabbá tételében, a stressz szintjének csökkentésében, s ennek eredményeként a kiégés lehetőségeinek korlátozásában. A lelkipásztor a gyülekezetben történő tanítványnevelés irányítójaként rendkívüli hatást gyakorolhat a gyülekezeti életre. Ide tartozik a tagok lelki szintjének emelése, a problémás helyzetek számának csökkentése, a lelkipásztori szolgálat megelégedési szintjének emelése, a tagok egyértelműen pozitív befolyása a társadalomra.