TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

A BTA vezetőségének kihelyezett tanácskozása Dél-Erdélyben

A BTA vezetőségének kihelyezett tanácskozása Dél-Erdélyben

Aradon és Fardea-n tettek testvéri látogatást a BTA Rektori Kabinet tagjai és más meghívott munkatársak május 16-17-én, ahol, az erdélyi lelkipásztor képzésben munkálkodó oktató testvérekkel együtt sor került egy rendkívüli, kibővített Rektori Kabinet tanácskozásra is.

Aradon Dr. Hubert Szabó Imre testvér vezetésével – aki a BTA oktatója és egy román ajkú baptista gyülekezet lelkipásztora Pécskán – meglátogathattunk több román nyelvű gyülekezetet és mindkét magyar ajkú baptista gyülekezetet, valamint megismerhettük az aradi baptista oktatás, iskola jelenét és jövőjét, valamint az épülő igen impozáns új iskolaépületet. Gazdagító élmény volt a baptista múzeumban tett látogatás, szívet melengető Kornya Mihály munkásságának megbecsülését látni román testvéreink között.

Fardeán, a Precept Ministries konferencia központjában igen mély lelkiségű, a további közös szolgálat területén előremutató beszélgetést folytattak a Magyarországról érkezett testvérek az Erdélyben oktató testvérekkel. Ennek eredményeként, Istenünk áldásával, a jövőben még szorosabbá és intenzívebbé tud válni a lelkipásztorképzés, hogy akár Magyarországon, akár Erdélyben az elhívott munkások felkészülten kezdhessék és végezhessék szolgálatukat!

Urbán Gedeon

Szlovák Tibor

Szlovák Tibor példamutató helytállással, nyugdíjas lelkipásztorként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Mindig jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TDK versenyben. Hallgató társai előtt példa volt és aktívan támogatta őket.

Kovács Benjámin

Kovács Benjámin kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Aktívan szolgált a hallgatói közösségben, a gyakorlóhelyen és a legációs alkalmakon, magatartásában képviselte a főiskola értékrendjét. Példamutató hozzáállással vett részt a BTA Szenátusának ülésein. Hiteles keresztyénként áldássá vált környezetében.

Megszakítás