TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Interjú Dr. Mészáros Kálmánnal a PAX tv-ben

„Rektor, lelkipásztor, az egyháztörténelem doktora. Mondhatnánk jól hangzik, szép karrier. De mi is rejtőzik egy-egy hivatás vagy titulus mögött? A nagy Tervező, a hatalmas Isten csodálatosan vezeti életünket már akkor, amikor az Ő munkáját még nem ismertük fel. Jelen van a családi háttér körülményeiben, a hitre jutásunk folyamatában. Megtapasztalhatjuk az élő ige átformáló hatását, majd rácsodálkozunk az Úr Jézus Krisztustól kapott személyes megszólításra az elhíváson keresztül. Miközben tervezgetjük jövőnket, akár a csalódások és megpróbáltatások küzdelmei közepette, de meglátjuk az Úr útját, azt a pályát, amelyen látni akar bennünket.

Dr. Mészáros Kálmán testvéremmel személyes tapasztalatairól, az elhívásáról és szolgálatban eltöltött éveiről beszélgetünk.”

Kulcsár Ferenc, baptista lelkész műsora.

Szlovák Tibor

Szlovák Tibor példamutató helytállással, nyugdíjas lelkipásztorként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Mindig jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TDK versenyben. Hallgató társai előtt példa volt és aktívan támogatta őket.

Kovács Benjámin

Kovács Benjámin kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Aktívan szolgált a hallgatói közösségben, a gyakorlóhelyen és a legációs alkalmakon, magatartásában képviselte a főiskola értékrendjét. Példamutató hozzáállással vett részt a BTA Szenátusának ülésein. Hiteles keresztyénként áldássá vált környezetében.

Hári Tibor

Születési év: 1965

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

  • Autógépész üzemmérnök, KTMF Győr 1986

  • Mérnök közgazdász, PSZF Budapest 1992

  • MBA Szakos Menedzser, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 2001

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, Gazdasági főigazgató

Tudományos fokozat:

Az eddigi oktatói tevékenység:

Szakmai,közéleti és közegyházi tisztségek, megbízatások:

  • CIB Bank, 1996-2010, Ügyvezető igazgató 2005-2010
  • Unicredit Bank, Ügyvezető igazgató 2010-2015
  • Baptista Szeretetszolgálat EJSZ, Főigazgató 2015-2025
  • Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány kuratórium tagja 2015-2025
  • Székesfehérvári Gyülekezet elöljárója 1996- , diakónusa 2016-
  • Magyarországi Baptista Egyház (MBE) Felügyelő Bizottság elnök tagja 2025-