TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

A BTA Kórus szolgálata Vácott

A BTA Kórus szolgálata Vácott

A BTA Kórus szolgálata Vácott

Nem csupán hamisítatlan karácsonyi hangulat töltötte be a Váci Baptista Imaházat advent második vasárnapjának délutánján, hanem lelkületében és tartalmában is megelevenedett Megváltónk Földre születésének üzenete. Ebben egyaránt áldott eszköz volt úgy az instrumentális, mint a vokális zene, valamint próza illetve – korántsem utolsósorban – a hirdetett Ige.

Adventi zenés áhítat keretében szólaltatott meg magas színvonalú műveket a Baptista Teológiai Akadémia kórusa, az intézményünk kántor szakán oktató Kónyáné Puskás Laura és Pető István vezetésével. Orgonán szólistaként, zongorán kísérőként működött közre dr. Garai Zsolt, zenei tanszékvezető főiskolai docens.

A Bolyki Balázs és négy fia alkotta „B4” kvintett által élvezetes stílusban előadott spirituálék színesítették a koncertet. Az adventi reménység üzenetét Paróczi Zsolt lelkipásztor, a BTA egyik rektorhelyettese szólta, hangsúlyozva, hogy amiként Mária áldottnak mondatott Jézust szíve alatt hordozva, úgy mindannyian áldottak (nem pedig nyomorultak!) vagyunk Isten szemében, ha Jézust a szívünkben hordozzuk.

Dr. Mészáros Kálmán lelkipásztor, a BTA rektora köszöntötte a népes érdeklődő gyülekezetet, rövid áttekintést adva Intézményünk működéséről és küldetéséről. (Megtekinthető: https://youtu.be/xJcW-bW4yTo)

Dr. Várady Endre

Fotók: Dobák Balázs

Megszakítás