TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Az Aliansz elnökségének látogatása a BTA-n

A Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz, a magyarországi evangéliumi felekezetek és missziós szervezetek képviselő testülete. A Nemzetközi Evangéliumi Aliansz imamozgalom eredetileg Londonban alakult meg 1846-ban. Már a 19. század második felében Magyarországon is tevékeny szerepet vállalt a különböző evangéliumi irányzatok értékeinek megőrzésében, bibliai konferenciák és imahetek előkészítésében, korunk aktuális hitigazságainak megvitatásában és teológiai műhelyek szervezésében.

Miután a Magyar Evangéliumi Szövetség a közelmúltban új vezetőséget választott, az Aliansz elnöksége első bemutatkozó látogatása során 2022. szeptember 26-án a Baptista Teológiai Akadémiát kereste fel. Teológiánk rektora dr. Mészáros Kálmán, aki egyúttal a Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz egyik alelnöke, köszöntötte a megjelenteket és bemutatta intézményünk gazdag múltját, virágzó jelenét és ismertette a reményteljes jövő távlatait.

Ezt követően Szuhánszky Gábor, az Evangéliumi Aliansz elnöke, metodista lelkipásztor beszámolt a szövetség eddigi munkájáról és a jövő terveiről. Szeverényi János alelnök, evangélikus lelkipásztor missziós szervezete munkájáról adott tájékoztatást: a tanítványképzés, a mélyszegénységben élők felé kifejtett tevékenységükről, a Híd Magazin, az evangéliumi rádiós szolgálat áldásairól beszélt.

Dani Eszter Aliansz alelnök, református lelkipásztor, missziószervezetekben végzett munkájáról szólt. D. Szabó Dániel, az Aliansz tiszteletbeli elnöke, a református presbiteri szövetség korábbi elnöke, Kárpátalján végzett missziós szolgálatáról és az ukrán menekültek között végzett szociális segélyszervezetekkel közös szolgálatukról adott áttekintést.

Dr. Kovács Géza, az Aliansz másik tiszteletbeli elnöke a tanítványság szükségszerű Jézusi parancsára hívta fel a figyelmet a gyülekezeti és teológiai képzésben, valamint a cigányság felé végzett küldetéséről adott összefoglalót. Kapocs Attila az Aliansz választmányi tagja a Balaton-NET koordinátora az idei esztendő áldásairól és további terveiről szólt.

László Viktor, az Aliansz alelnöke nem tudott személyesen, ezért távhívással jelentkezett be és adott átfogó képet az Ez az a nap! nyári eseményéről és nemzetközileg is jelentős elismertségéről. Végül Horváth István az Aliansz főtitkára szólt az előkészületben lévő Hírlevél tartalmáról és szerzőiről, valamint a jövő évi imahét előkészületeiről.

A tanácskozás végén a Magyarországi Baptista Egyház elnöke Papp János és főtitkára Varga László Ottó is bekapcsolódott a tanácskozásba, ahol ismertették egyházunk jelenlegi missziós stratégiáját, a jövő esztendőben esedékes Baptista-500 jubileumi eseménysorozat terveit.

Soli Deo Gloria!

Sárvári Tamás Attila

Budai Anna

Budai Anna példamutató helytállással háromgyermekes édesanyaként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Amikor csak tehette, jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a HÖK munkájában is. Hallgatótársai előtt példa volt, és lehetőségeihez mérten, aktívan támogatta őket.

Szlovák Tibor

Szlovák Tibor példamutató helytállással, nyugdíjas lelkipásztorként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Mindig jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TDK versenyben. Hallgató társai előtt példa volt és aktívan támogatta őket.

Kovács Benjámin

Kovács Benjámin kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Aktívan szolgált a hallgatói közösségben, a gyakorlóhelyen és a legációs alkalmakon, magatartásában képviselte a főiskola értékrendjét. Példamutató hozzáállással vett részt a BTA Szenátusának ülésein. Hiteles keresztyénként áldássá vált környezetében.

Hári Tibor

Születési év: 1965

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

  • Autógépész üzemmérnök, KTMF Győr 1986

  • Mérnök közgazdász, PSZF Budapest 1992

  • MBA Szakos Menedzser, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 2001

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, Gazdasági főigazgató

Tudományos fokozat:

Az eddigi oktatói tevékenység:

Szakmai,közéleti és közegyházi tisztségek, megbízatások:

  • CIB Bank, 1996-2010, Ügyvezető igazgató 2005-2010
  • Unicredit Bank, Ügyvezető igazgató 2010-2015
  • Baptista Szeretetszolgálat EJSZ, Főigazgató 2015-2025
  • Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány kuratórium tagja 2015-2025
  • Székesfehérvári Gyülekezet elöljárója 1996- , diakónusa 2016-
  • Magyarországi Baptista Egyház (MBE) Felügyelő Bizottság elnök tagja 2025-

Dr. Giorgiov Dorin Adrian

Születési év: 1963

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

Lelkipásztor, teológiai tanár, Southwestern Baptist Theological Seminary, Texas, 2002.

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, egyetemi docens. Munkakör: a BTA nemzetközi kapcsolatainak ápolása és fejlesztése; a BTA határon túli oktatási tevékenységeinek szervezése és irányítása
  • Emanuel Egyetem, Nagyvárad, egyetemi adjunktus
  • ITM Alapítvány, elnök
  • ITM Kiadó, igazgató
  • Nagyváradi Belvárosi Baptista Gyülekezet, lelkipásztor
  • Temelios Alapítvány, elnök

Tudományos fokozat:

PhD, teológia, 2002.

Az eddigi oktatói tevékenység

Oktatott tárgyak:

  • Poimenika; Evangélizáció; Liturgika; Lelkigondozás; Bibliaolvasó gyakorlat; Kutatás módszertana; ÓT bevezető; Kontroverzált textusok; Apologetika; Fejlődéslélektan; Informatika; Katehetika; Missziológia; Pszichológia; Vezetéselmélet
  • Oktatásban töltött idő: 25 év
  • Oktatás idegen nyelven: angol, román
  • Külföldi intézményben: Emanuel Egyetem Nagyvárad

Szakmai/kutatási tevékenység, tudományos publikációk:

  • Giorgiov Adrian. The Effect of Accountability on Pastoral Stress and Burnout: A Study Among Hungarian Baptist Pastors. Cluj-Napoca: Editura Risoprint. 2021.
  • Giorgiov Adrian. “Stress in the Pastoral Ministry: A Study among Hungarian Baptist Pastors” în Corin Mihaila, ed., Perichoresis vol. 21, Supplement nr. 1/Spring. 2023.
  • Giorgiov Adrian. “Biblical Management of Church Conflict through Preaching”, in Preach the Word- Contemporary Challenges for Preaching, 12.11.2021, Universitatea Emanuel din Oradea. Ed. Ilie Soritau. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
  • Giorgiov Adrian. Pastorul coordonator al ucenicizarii din biserica. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
  • Giorgiov Adrian. “Mutual Concern in the Context of East European Baptists’ Relationship with Foreign Mission Agencies after 1989”, în Adrian Giorgiov și Ramona Simut, eds., Missions and Interpretation, Oradea: Emanuel University Press, 2014.

Szakmai jártasság, elismertség:

  • Kutatásaim a lelkipásztori szolgálat kihívásai, különösen a stressz és a kiégés témakörére irányultak (1998-2002 között, majd 2022-2023-ban is visszatértem a témára).
  • Ezzel párhuzamosan a lelkipásztor szerepét vizsgáltam meg a gyülekezet tanítványnevelő szolgálatában. Kutatási eredményeimről a szűkebb szakterülethez kötődő publikációkban foglaltam össze.
  • A két terület kutatásai közvetlenül segíthetik a lelkipásztorokat szolgálatuk hatékonyabbá tételében, a stressz szintjének csökkentésében, s ennek eredményeként a kiégés lehetőségeinek korlátozásában. A lelkipásztor a gyülekezetben történő tanítványnevelés irányítójaként rendkívüli hatást gyakorolhat a gyülekezeti életre. Ide tartozik a tagok lelki szintjének emelése, a problémás helyzetek számának csökkentése, a lelkipásztori szolgálat megelégedési szintjének emelése, a tagok egyértelműen pozitív befolyása a társadalomra.