TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

BTA diákistentisztelet: az Alfától az Ómegáig

BTA diákistentisztelet: az Alfától az Ómegáig

BTA diákistentisztelet: az Alfától az Ómegáig

A Baptista Teológiai Akadémia ez évi első diák-istentiszteletére 2022. január 9-én került sor a Budapest Nap utcai Baptista Gyülekezet Templomában.

Az istentisztelet elején Balla Péter BTA oktató köszöntötte a közel 150 hallgatót és a szolgálattevőket. Az ének-zenei szolgálatokat a Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet fiataljai végezték Kónyáné Puskás Laura BTA oktató szervezésében.

Isten igéjét Dr. Várady Endre lelkipásztor, tanszékvezető főiskolai docens hirdette, majd Jámbor Ádám MA hallgató tett tanúbizonyságot.

Befejezésül Dr. Mészáros Kálmán a BTA rektora köszöntötte a résztvevőket és kívánt áldást a következő új esztendőre. Ezt követően együtt mondtuk el az Úr Jézustól tanult „Mi Atyánk!” imádságot.

Végül Paróczi Zsolt BTA rektorhelyettes mondott hálaimát. Az alkalom közösségépítő beszélgetéssel és szeretetvendégséggel zárult.

Az istentisztelet felvétele itt tekinthető meg:

Megszakítás