TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Raul Wallenberg-díjat kapott Kissné Balázs Barbara

Raul Wallenberg-díjat kapott Kissné Balázs Barbara, a Baptista teológiai Akadémia hallgatója.

Mint a Baptista Teológiai Akadémia rektora örömmel vettem részt intézményünk hallgatója, Kissné Balázs Barbara családsegítő, az Élet Menete aktivistája, a Wallenberg-díj ez évi jelöltjének, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában 2022. január 25-én megtartott díjátadó ünnepségén.

Az ünnepséget Dr. Sebes József, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöke nyitotta meg. A bevezető ismertetésben elhangzott, hogy: „A Raoul Wallenberg-díjat azzal a céllal alapították meg, hogy etikai mércét és példát állítson a magyar társadalmi- és politikai közélet elé. A díj azon személyek, szervezetek áldozatos munkáját, emberi, közösségi magatartását ismeri el, akik tevékenységükkel, életútjukkal példát mutatnak embertársaiknak a Magyarországon hátrányos helyzetben élők, diszkriminációt elszenvedők érdekében, az emberi és állampolgári – törvényekben biztosított – jogok érvényesítésében kifejtett tevékenységükkel.”

KISSNÉ BALÁZS BARBARA LAUDÁCIÓJA:

“Az Élet Menete Alapítvány 2004-es megalapítása óta számíthat Kissné Balázs Barbara odaadó önkéntes munkájára a hét minden napján. Barbara az alapítvány összes jelentős programjában szervezőként, csoportvezetőként, oktatóként részt vesz, kiemelkedő figyelmet szentelve a roma fiatalokat célzó programjainkra. Ennek köszönhetően vált Barbara az alapítvány roma holokauszttal foglalkozó projektjeinek vezetőjévé.

Számtalan csoportot vezetett már Auschwitz-Birkenauban a nemzetközi roma holokauszt emléknap alkalmából. Roma csoportokat szervez és tárlatvezetést tart nekik az alapítvány vagon kiállításánál. Az alapítvány roma holokauszttal foglalkozó vándorkiállítását számos iskolába, roma közösségbe juttatta már el. Barbara az alapítványnál végzett önkéntes munkája mellett szociális munkásként dolgozik.

Férjével, aki teherautó-sofőr, szabadidejükben az országot járva juttatnak el adományokat a mélyszegénységben élő roma közösségekhez, és a rászoruló családokhoz. Létrehozott egy Facebook csoportot, amelyen keresztül azokon a rászorulókon próbál segíteni, akikkel munkája során kapcsolatba kerül. Gyűjtéseket szervez, adományokat juttat el rászorulóknak.

Elkötelezett harcosai mindenféle diszkriminációnak, lévén mindketten roma származásúak, pontosan tudják hogyan lehet oktatni a roma fiatalokat, és bevonni őket is a munkájukba. Barbara a Baptista Teológiai Akadémián szerzett diplomát.” – ismertette a díjazott életútját Gordon Gábor Az Élet Menete Alapítvány vezetője.

A díjazásról a Raoul Wallenberg Alapítvány, a Raoul Wallenberg Egyesület, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Külügyminisztérium képviselőiből álló bíráló Bizottság döntött. A díjat az Auschwitz-Birkenau haláltábor 1945. január 27-én történt felszabadulásának emléknapjához közeli időpontban osztják ki.

Döbbenetes és fájdalmas emlékként gondolok én magam is vissza, az egyik tanulmányutunkra, amit Barbara szervezett Akadémiánk hallgatói számára. A lengyelországi Auschwitz-Birkenau haláltábor borzalmai, a zsidó, cigány és más kisebbségek diszkriminációjáról, minden joguktól, méltóságuktól és életüktől megfosztott honfitársaink emlékét soha nem szabad elfelejtenünk, annak mementóit őriznünk kell. Szüksége van e fájdalmas emlékezésre minden korosztálynak, hogy ez soha ne ismétlődjék meg a jövőben!

A díjazott életére, további munkásságára, családjára és tanulmányaira, intézményünk nevében is Isten áldását kívánjuk!

Dr. Mészáros Kálmán

a Baptista Teológiai Akadémia rektora

Szlovák Tibor

Szlovák Tibor példamutató helytállással, nyugdíjas lelkipásztorként kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Mindig jelen volt az órákon, kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TDK versenyben. Hallgató társai előtt példa volt és aktívan támogatta őket.

Kovács Benjámin

Kovács Benjámin kiváló eredménnyel végezte el az MA szakot. Aktívan szolgált a hallgatói közösségben, a gyakorlóhelyen és a legációs alkalmakon, magatartásában képviselte a főiskola értékrendjét. Példamutató hozzáállással vett részt a BTA Szenátusának ülésein. Hiteles keresztyénként áldássá vált környezetében.

Hári Tibor

Születési év: 1965

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

  • Autógépész üzemmérnök, KTMF Győr 1986

  • Mérnök közgazdász, PSZF Budapest 1992

  • MBA Szakos Menedzser, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 2001

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, Gazdasági főigazgató

Tudományos fokozat:

Az eddigi oktatói tevékenység:

Szakmai,közéleti és közegyházi tisztségek, megbízatások:

  • CIB Bank, 1996-2010, Ügyvezető igazgató 2005-2010
  • Unicredit Bank, Ügyvezető igazgató 2010-2015
  • Baptista Szeretetszolgálat EJSZ, Főigazgató 2015-2025
  • Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány kuratórium tagja 2015-2025
  • Székesfehérvári Gyülekezet elöljárója 1996- , diakónusa 2016-
  • Magyarországi Baptista Egyház (MBE) Felügyelő Bizottság elnök tagja 2025-

Dr. Giorgiov Dorin Adrian

Születési év: 1963

Felsőfokú végzettsége és szakképzettsége, az oklevél kiállítója, éve:

Lelkipásztor, teológiai tanár, Southwestern Baptist Theological Seminary, Texas, 2002.

BTA munkakör:

  • Baptista Teológiai Akadémia, egyetemi docens. Munkakör: a BTA nemzetközi kapcsolatainak ápolása és fejlesztése; a BTA határon túli oktatási tevékenységeinek szervezése és irányítása
  • Emanuel Egyetem, Nagyvárad, egyetemi adjunktus
  • ITM Alapítvány, elnök
  • ITM Kiadó, igazgató
  • Nagyváradi Belvárosi Baptista Gyülekezet, lelkipásztor
  • Temelios Alapítvány, elnök

Tudományos fokozat:

PhD, teológia, 2002.

Az eddigi oktatói tevékenység

Oktatott tárgyak:

  • Poimenika; Evangélizáció; Liturgika; Lelkigondozás; Bibliaolvasó gyakorlat; Kutatás módszertana; ÓT bevezető; Kontroverzált textusok; Apologetika; Fejlődéslélektan; Informatika; Katehetika; Missziológia; Pszichológia; Vezetéselmélet
  • Oktatásban töltött idő: 25 év
  • Oktatás idegen nyelven: angol, román
  • Külföldi intézményben: Emanuel Egyetem Nagyvárad

Szakmai/kutatási tevékenység, tudományos publikációk:

  • Giorgiov Adrian. The Effect of Accountability on Pastoral Stress and Burnout: A Study Among Hungarian Baptist Pastors. Cluj-Napoca: Editura Risoprint. 2021.
  • Giorgiov Adrian. “Stress in the Pastoral Ministry: A Study among Hungarian Baptist Pastors” în Corin Mihaila, ed., Perichoresis vol. 21, Supplement nr. 1/Spring. 2023.
  • Giorgiov Adrian. “Biblical Management of Church Conflict through Preaching”, in Preach the Word- Contemporary Challenges for Preaching, 12.11.2021, Universitatea Emanuel din Oradea. Ed. Ilie Soritau. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
  • Giorgiov Adrian. Pastorul coordonator al ucenicizarii din biserica. Cluj-Napoca: Editura Risoprint, 2022.
  • Giorgiov Adrian. “Mutual Concern in the Context of East European Baptists’ Relationship with Foreign Mission Agencies after 1989”, în Adrian Giorgiov și Ramona Simut, eds., Missions and Interpretation, Oradea: Emanuel University Press, 2014.

Szakmai jártasság, elismertség:

  • Kutatásaim a lelkipásztori szolgálat kihívásai, különösen a stressz és a kiégés témakörére irányultak (1998-2002 között, majd 2022-2023-ban is visszatértem a témára).
  • Ezzel párhuzamosan a lelkipásztor szerepét vizsgáltam meg a gyülekezet tanítványnevelő szolgálatában. Kutatási eredményeimről a szűkebb szakterülethez kötődő publikációkban foglaltam össze.
  • A két terület kutatásai közvetlenül segíthetik a lelkipásztorokat szolgálatuk hatékonyabbá tételében, a stressz szintjének csökkentésében, s ennek eredményeként a kiégés lehetőségeinek korlátozásában. A lelkipásztor a gyülekezetben történő tanítványnevelés irányítójaként rendkívüli hatást gyakorolhat a gyülekezeti életre. Ide tartozik a tagok lelki szintjének emelése, a problémás helyzetek számának csökkentése, a lelkipásztori szolgálat megelégedési szintjének emelése, a tagok egyértelműen pozitív befolyása a társadalomra.