TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Sárospatakiak látogatása a BTA-n

Sárospatakiak látogatása a BTA-n

Sárospatakiak látogatása a BTA-n

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia (SRTA) küldöttsége 2023. november 8-án látogatott Budapestre a Baptista Teológiai Akadémia (BTA) vezetőségének meghívására. Ez a találkozó szerves folytatása volt a két intézmény irányító testületeinek Sárospatakon megkezdett korábbi szakmai tanácskozásának.

Sárospatak már a középkorban is (1531) nevezetes iskolaváros volt, ahol a reformáció alapigazságai igen korán megfogantak ezen a tájon, így már közel 500 éve magas szintű teológiai oktatás folyik a városban.

Az ellenreformáció idején itt is keményen üldözték a protestánsokat, halálra vagy gályarabságra ítéltek lelkipásztorokat. A gályarab hitvallók közül 22-en Patakon tanultak.

Amint az ismeretes I. Rákóczi György (1593-1648) erdélyi fejedelem idején Sárospatakon telepedtek le jelentős számban anabaptista habán elődeink is, akik kitűntek becsületes tiszta jellemükkel és az általuk készített habán kerámiák iparművészetileg is értékes szakmai tudásukkal.

1703-tól alsó-, közép- és felsőfokú oktatás, valamint a magas szintű teológiai oktatás mellett a bölcsészet és a jog, majd a pedagógia és a gyakorlati képzés is erőteljes hangsúlyt kapott.

1952-ben a kommunisták betiltották a Teológiai Főiskola működését, a Kollégiumot megszüntették, a gimnáziumot államosították. A Sárospataki Teológiai Akadémia az 1989-es politikai rendszerváltást követően folytathatta ismét mindmáig töretlenül hittudományi képzését.

A két intézmény vezetőinek szakmai tanácskozása nagyon építő, gyakorlati kérdéseket áttekintő és jövőbe mutató megbeszélés volt, amit később is folytatni szeretnénk.

A sárospataki küldöttséget Dr. Enghy Sándor a SRTA rektora vezette, akit elkísért Dr. Rácsok Gabriella oktatási rektorhelyettes, valamint Dr. Barnóczki Anita, és Dr. Nagy Károly Zsolt oktatók.

A budapesti vendéglátók képviselői Dr. Mészáros Kálmán a BTA rektora mellett Paróczi Zsolt rektorhelyettes, László Gábor főtitkár, Dr. Veres Sándor tanszékvezető, Balla Péter gazdasági főigazgató, Urbán Gedeon tanulmányi igazgató és Kelédi Márton osztályvezető voltak.

A sárospataki küldöttség tagjai a Magyarországi Baptista Egyház új székházában is látogatást tettek, ahol egyházunk elnöksége is fogadta vendégeinket Papp János egyházelnök vezetésével.

A találkozó végén ismét kifejeztük azon szándékunkat, hogy a két intézmény a jövőben is szeretne szorosan együttműködni és egymást testvéri módon támogatni és segíteni. Ennek érdekében további megbeszéléseket is célul tűztünk ki.

Soli Deo Gloria! – Immánuel! Velünk az Isten!

[Szerző: DRMK – Fotó: Gergely Szoukup]/

Megszakítás