Szakmai életrajz

 

Személyes adatok:

Név: Garai E. Zsolt

Születési dátum: 1979. október 23. Arad (Románia)

  • Középiskolai tanulmányait az aradi “Sabin Drăgoi” művészeti iskolában végezte, orgona-zongora szakon, Megyesi-Balog Éva tanárnőnél (1994-1998).
  • A kolozsvári “Gheorghe Dima” Zeneakadémia orgonaszakán Prof. dr. Ursula Philippi és Conf. Dr. Erich Türk diákja volt (1998-2003), 2 éves mesteri szakon pedig 2005-ben kapott diplomát
  • Ugyanitt zeneszerzési tanulmányait végezte Prof. dr. Cornel Ţăranu irányításával (2000-2005)
  • A Zeneakadémián 2013-ben szerezte meg a doktori címet.
  • Jelenleg a nagyváradi Emanuel Egyetem Zenei tanszék docenseként tevékenykedik (2005-től).
  • A BTA Kántor szakon oktat (2016-tól)
  • A Nagyvárad Belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet orgonistája és karvezetője (2005-től)
  • 2010 óta az Il pastor fido barokk régizene együttes csemballistája
  • 2016-tól a Baptista Teológiai Akadémia (BTA, Budapest) Kántor szak, adjunktusa
  • 2016-tól a Baptista Teológiai Akadémia (BTA, Budapest) Himnológia- Orgona Tanszék megbízott vezetője

 

Publikációs jegyzék

Lemezfölvételek: az országban

1997 – “Töltsd be lelkünk”, társszerző

2003 – “Hull az Ige-mag”, társszerző

2007 – „Szóljon az ének” , szerző

2013 – „In dulci jubilo”, karácsonyi orgonaművek, szerző

2016 – „Verre resurrexit!”, nagyheti és húsvéti orgonaművek, szerző

 

Lemezfölvételek: külföldön

2014 – Egyesült Államok, Sacramento „A galileai idegen” hanglemez, énekel Camil és Dorin Mara operaénekesek (orgona/zongora kíséret)

 

Publikált tudományos cikkek hazai és nemzetközi rendezvényeken

 2007Toccata din Suita op. 10 pentru pian de George Enescu şi varianta ei orchestrală, de Sabin Păutza, articol publicat în vomulul simpozionului internaţional George Enescu, Eseuri, Editura Universităţii „Transilvania” din Braşov, ISSN 1843-245X pp. 112-125

2010 – Fascicula Muzica, Editura Universităţii din Oradea, 1/2010, pp. 151-155, ISSN 1584-1545, Replici contemporane ale Toccatei pentru orgă în re minor BWV 565 de J. S. Bach / Contemporary replicas of J. S. Bachs Toccata for orgue in d minor BWV 565

2010 – Fascicula Muzica, Editura Universităţii din Oradea, 2/2010, pp. 49-52, ISSN 1584-1545

Toccata din Trei piese pentru pian de Paul Constantinescu /Toccata of Three pieces for piano by Paul Constantinescu

2010 – Orizonturi ale artei secolelor XIX-XX din perspectiva secolului XXI, Editura Aegis
ISBN978-606-569-098-1

ISBN978-973-1916-16-3 Toccata franceză din secolul XIX şi prima jumătate a secolului XX, pp. 199-208

2011 – Perspective asupra fenomenului muzical, Editura Universităţii Emanuel

ISBN 978-973-7791-69-6, Şcoala veneţiană şi rolul ei în dezvoltarea toccatei (The Venetian School and its role in the development of the toccata) pp. 103-110

2012 – “Zenetudományi dolgozatok” XXVII kötet, 2 sz., MediaMusica Kiadó, Kolozsvár, 2012, 107-128 o. Angol nyelven “Musicology Papers”, vol. XXVII nr. 2, Editura MediaMusica, Cluj-Napoca, 2012, pp. 109-130 : The Origins of Organ Toccata.  Terminology and sources from the Middle Ages to the Renaissance

2015 – a Csíkszeredai Régizene Fesziválról írt cikk, megjelent a ”Keresztény Szó” katólikus kulturális lapban ”A zene és költészet örömei” címmel, – XXVI. Év, 9 sz., 2015, szeptember/ ISSN 1220-630 X, 32-34 o.

 

Hazai és nemzetközi kiadók által publikált könyvek

2006 – „ A hit hangjai” énekeskönyv első kiadása, kiadja a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége, Nagyvárad (társszerző, harmonizációk, lektorálás), ITM Kiadó Nagyvárad, ISBN-10: 973-727-101-7 Szerzők: Borzási István, Garai Zsolt, Mike József

2014 – ”Hadd zengjen énekünk”című kórusgyüjtemény, kiadja a Perecsenyi Magyar Baptista Gyülekezet (társszerző, feldolgozások és harmonizációk); Theologos Kiadó, ISBN: 973-98644-6-5 Szerzők: Borzási István, Garai Zsolt

2015 – ”Laudă Mielului!” férfikar antológia, kottagrafika, számítógépes szerkesztés, a Nagyváradi Emanuel Egyetem Kiadója, 2015/ISMN 979-0-9009885-0-8/ ISBN 978-606-8431-22-2 Szerző: Samuel Prelipceanu

2016 – „Hadd zengjen ÚJ DAL!”énekgyüjtemény, kiadta Mike József, 2016 (szerzemények, feldolgozások, kíséretek, lectorálás); ISBN 979-0-69490-013-7 Szerző: Mike József

ISBN-10: 973-98644-7-3 Theologos Kiadó

2017 – „ A hit hangjai” énekeskönyv második kiadása, kiadja a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége, Nagyvárad (társszerző, harmonizációk, lektorálás), Theologos Kiadó, ISBN-10: 973-98644-7-3  Szerzők: Borzási István, Garai Zsolt

 

Total Page Visits: 115 - Today Page Visits: 1